A Magyar Nemzet szerint
Nyomoznak a külföldön is tevékenykedő magyar adócsalók után
Novemberig 5 600 esetben kért információt külföldről a magyar adóhivatal, ezek több mint kilencven százalékában áfaügyek tisztázására szolgáltak a más országok állami szervezeteitől érkező adatok.
2013.12.21 10:25MTI
Aszalós Andreára, a NAV sajtóreferensére hivatkozva a lap azt írta: ilyenkor a magyar hivatal az unió közigazgatási együttműködésről szóló rendelete alapján tette fel kérdéseit, leggyakrabban a szlovák, a német és a román állami szerveknek. Mint írták, szembetűnő, hogy az áfaügyekben tudakolózó levelek nagyjából negyven százalékát Szlovákiának címezte a NAV.
A sajtóreferens rámutatott: az áfaszabályok megkerülői gyakorta használják fel visszaéléseikhez az uniós szabályokat, azt színlelve, hogy bizonyos áruval az EU-ban kereskednek. Némelykor az adott terméket kiviszik, majd újra behozzák, máskor csupán papíron "történik" árumozgás. Az ilyen jogsértő ügyleteknek rendszerint a magyar költségvetés megkárosítása a céljuk.
A külföldi megkeresésekkel a hatóság annak igyekszik utánajárni, hogy az egyes esetekben áfacsalást kíséreltek-e meg az érintettek, vagy valós üzleti kapcsolaton alapuló legális kereskedelemről van szó. Nem véletlen, hogy a legtöbbször a szomszédos államok és Magyarország legnagyobb kereskedelmi partnereinek hatóságaitól kér információt a NAV - tette hozzá a referens.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06