80 százalékban nem szőlő eredetű "bort" árultak
Hamisítás miatt zárattak be egy borászatot Jánoshalmán
Hamisítás és egyéb szabálytalanságok miatt bevonták a működési engedélyét egy borászati vállalkozásnak Jánoshalmán.
2012.11.29 14:31MTIA Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Borászati Igazgatóságának közleménye szerint a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóságának borászati felügyelői több mint 7800 liter, 80 százalékban nem szőlő eredetű, forgalomba nem hozható hamisított bort találtak a cégnél.
Az eljárás elindítását egy kereskedelmi ellenőrzés során vett minta vizsgálati eredményei indokolták. Ezt követően a kifogásolt termékekből az előállító cég jánoshalmai telephelyén tartott ellenőrzés során is mintát vettek az ellenőrök. A kontrollt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Borászati Igazgatóság laboratóriumában végezték. Az eredmények több tételnél is bizonyították, hogy azok tényleges alkoholtartalmának négyötöd része nem szőlő eredetű.
Emellett több termék hibás íze és illata miatt nem felelt meg a hatályos jogszabályi előírásoknak. A vállalkozást először 30 napos ideiglenes bezárással sújtották, majd – mivel a tiltott cselekményt két éven belül ismételten elkövette – működési engedélyét is visszavonták. A tájékoztató indoklásként kitér arra is: a hatóság szigorú döntésében szerepet játszott, hogy a vállalkozás nem tartotta be a nyilvántartási, bizonylatolási és jelölési kötelezettségeket és pincekönyvet sem vezetett.
A borászati tételeket tartalmazó tartályokon a jelölés hiányos volt, a termékek megnevezése és mennyisége nem szerepelt. Emellett az üzem területén 2012. augusztus előtt végrehajtott borászati műveleteket, készletmozgást sem dokumentálták.
Az igazgatóság közleményében hangsúlyozza: a működési engedély visszavonásán felül a tulajdonos milliós bírságra számíthat. A hamisított borászati termékek ügyében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal területileg illetékes Vám-és Pénzügyőri Igazgatósága jár el. A pénzbüntetés pontos összegét az eljárás későbbi szakaszában határozzák meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06