Jó volt a mese, de hiányzott a bizonyíték
Újabb tini esett "rablás" áldozatául - de lebukott
Összekötözött kézzel és betömött szájjal találtak egy kamaszra, akit állítólag egy kocsiból löktek ki elrablói - csak a nyomok nem utaltak semmiféle autóra. A tini saját magát "rabolta el".
2011.06.07 14:29ma.hu / manna.roSaját elrablását rendezte meg egy 14 éves zilahi (Románia) gyerek, aki szüleivel a gyenge iskolai teljesítmény miatt került nézeteltérésbe. A kiskamasz a veszekedés után váratlanul eltűnt otthonról, majd valamivel később egy közeli falu szélén találtak rá összekötözött kézzel és lábbal, valamint betömött szájjal.
A gyermekre rátaláló páros azonnal riasztotta a mentőegységeket, a kiérkező helyszínelőknek pedig a kamasz elmondta, hogy álarcosok rabolták el és kötözték meg, majd mikrobusszal vitték el Haraklány határába, ahol kilökték a kocsiból.
A rendőrök viszont a helyszínelés során nem találtak bizonyítékot a fiú szavaira, így viszonylag gyorsan megdőlt a mese, mígnem a gyerek beismerte, hogy valójában ő maga volt az "elrablója" szülei veszekedése miatt.
Bő két hete egy ugyancsak romániai tinilány rendezte meg saját elrablását, ő a túl sok iskolai hiányzását próbálta eltussolni, de pechjére meglátta valaki, amint épp gondosan összekente magát erdei sárral és megtépkedte a blúzát, hogy hiteselebb legyen az "emberrablás" meséje.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
- 8:22 Nyugdíjkorrekciót javasol a miniszterelnöknek írt levelében a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06