A szülők őrjöngenek
Termékeny lett az osztálykirándulás: 28-ból 7 lány terhesen tért haza
Ötnapos osztálykirándulásra ment 28 lány, ám nemcsak a tanárok által szervezett programokon vettek részt. A lányok negyedéről visszatérésük után kiderült, hogy teherbe estek.
2014.12.23 08:00ma.hu
A szülők és a tanárok őrjöngenek, a bosnyák közegészségügyi hatóság szerint pedig egy egyre aggasztóbb mértéket öltő problémára mutat rá a napokban kirobbant eset, mely szerint egy osztálykirándulás termékenyebbre sikerült, mint amilyenre az iskola tervezte. Az eredeti program szerint a Banja Luka-i 13 és 14 éves tinédzserek Szarajevó múzeumait és más nevezetességeit nézték volna meg az ötnapos út során, csakhogy a 28 lányból 7 nemcsak kulturális ismeretekkel gyarapodott a kirándulás végére: terhesen tértek haza.
A szülők vizsgálatot követelnek, hogy miért nem volt jobb a kísérő tanárok által biztosított felügyelet, a nemzeti reproduktív egészségügyi koordinátor, Nenad Babici szerint azonban a felelősség legalább ennyire a szülőké is, mert nekik kellett volna megtanítaniuk a lányaikat a szexszel kapcsolatos dolgokra. Az ügy ugyanakkor rávilágított arra a tendenciára, hogy egyre több tinédzser esik teherbe Bosznia és Hercegovinában.
A szarajevói Senad Mehmedbasic nőgyógyász ezt azzal egészítette ki, hogy a tizenévesek terhessége azért különösen aggasztó, mert ebben a korban sokkal magasabb a kockázatok aránya mind a babavárás, mind a szülés közben. Szerinte nagyobb hangsúlyt kellene fektetnie a közoktatásnak az intim témákra, mert a mostanihoz hasonló következményei lehetnek annak, ha a kamaszok az "utcán" szedik össze az ismereteiket a nemi életről - számolt be az inserbia.info című szerb hírportál.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:17 Gyerekek rekedtek a felborult busz roncsai közé Dél-Karolinában
- 8:01 Lövöldözés tört ki a Floridai Állami Egyetemen
- 6:59 World Press Photo: palesztin fotós sebesült gázai kisfiút ábrázoló képe lett az Év Fotója
- 22:57 A Nemzetközi Büntetőbíróság magyarázatot vár Netanjahu letartóztatásának elmulasztása miatt
- 20:56 Ferenc pápa választást sürgetett a félelemmel és igazságtalansággal teli világban
- 18:32 Kora nyárias időjárás várható a húsvéti hosszú hétvégén
- 16:31 Zöld Magyarország: 50 millió facsemete évente
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06