A kidőlő fa borította fel az emelődarut
Karácsonyra akart fát lopni, halálra zúzta magát a tolvaj
Nem volt szerencséje annak a svéd fatolvajnak, aki egy fenyőfa mellett álló karos emelő tetejéről a földön álló két cimboráját, hogyan vágják ki a fát, ami aztán gépestől döntötte fel őt is.
2012.11.30 15:29ma.huA fa alól még élve húzták ki a mentők, de mire a kórházba értek vele, a 69 éves Samuel Henriksson már halott volt a sérülésektől, amiket a zuhanás közben szedett össze. A svéd férfi egy 6 méteres fenyőfát készült kivágatni, amikor a közvetlen mellette álló emelődarut a fa felborította, Henriksson pedig a kosárból a földre esett, pillanatokkal később a fa is rádőlt.
Az áldozat két másik társával közösen azért indult az erdőbe, hogy néhány fenyőfát kivágjanak a közelgő karácsonyi szezon örömére, igaz, nem teljesen legálisan. Talán ennek tudható be, hogy a szakszerűség is távol állt a triótól, amelynek két tagja a földön állva húzta a félig már kivágott fát, Samuel pedig fentről mondta, merrefelé billentsék. Csakhogy hiba csúszott a számításba, a fa így végül magával rántotta az emelőszerkezetet is, a férfi a kosárból kizuhant a földre, és egy pillanattal később épp rajta landolt a kidőlő fa is.
A rendőrségi szóvivő szerint ekkora fenyő kivágásához már különleges engedélyre lett volna szükség és természetesen megfelelő biztonsági óvintézkedések - közölte az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:29 Trump üdvözli Putyin béketárgyalási javaslatát
- 10:27 Meteorológia: megdőlt a hajnali hidegrekord szombaton
- 8:25 Macron visszautasítja Putyin javaslatát
- 6:11 Az orosz elnök közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06