És mégis mozog
Erős földrengés rázta meg a Salamon-szigeteket
A földmozgás után szökőárriadót adtak ki, de fél órára rá visszavonták a figyelmeztetést.
2015.07.18 09:00MTI
Az amerikai földtani intézet első becslésében 7,5 fokozatúra tette a földrengés erejét, majd 6,9-re mérsékelte. A földrengés fészke 33 kilométer mélyen, a tengerfenék alatt volt, a Salamon-szigetekhez tartozó Santa Cruz-szigetek közelében.
A csendes-óceáni cunami-előrejelző központ azonnal szökőárriadót adott ki, és közölte, hogy az epicentrumtól legfeljebb 300 kilométeres távolságra lévő partokon óriáshullámok alakulhatnak ki. Harminc perccel később visszavonta a figyelmeztetést azzal, hogy néhány órán át folytatódhatnak a megszokottnál nagyobb tengerszintváltozások a part menti térségben. Áldozatokról és károkról egyelőre nem érkeztek hírek.
A több mint kétszáz szigetecskéből álló Salamon-szigetek térségét egy héttel ezelőtt 6,5-ös fokozatú földrengés rázta meg. Két évvel ezelőtt a csendes-óceáni "tűzgyűrű" mentén fekvő 520 ezer lakosú Salamon-szigetek térségében 8-as fokozatú földrengés volt, amely következtében szökőár keletkezett. A természeti csapásnak tíz halálos áldozata volt, több ezren maradtak hajlék nélkül. 2007 áprilisában több mint ötven ember halálát okozta egy 8,1-es erejű földrengés ugyanott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
- 8:22 Nyugdíjkorrekciót javasol a miniszterelnöknek írt levelében a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06