Nem fog menni a kibújás
Elhárítaná a válságadó elügyeskedését egy javaslat
A kereskedelmi szektorra kivetett válságadó beszállítókra áthárítását kívánja megakadályozni Font Sándor (Fidesz) képviselői önálló indítványa az egyes agrártárgyú törvények módosításáról, amely több ponton módosítja a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek vonatkozásában a beszállítókkal szemben alkalmazott tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalmáról szóló törvényt.
2010.12.17 18:56MTIAz Országgyűlés honlapján olvasható, benyújtott indítvány pontosítja a beszállító, és a tisztességtelen forgalmazói magatartás fogalmát is. Az indoklás szerint a logisztikai díj vagy hozzájárulás, és a fix bónusz is a tiltott magatartások közé kerül, az akciós értékesítésnél pedig egyértelműen meghatározzák, hogy a beszállítói hozzájárulásnak nemcsak időben, hanem mennyiségben is egyeznie kell a végső fogyasztónak nyújtott akció mértékével.
A javaslat egyértelműsíti, hogy a fizetési határidő számításának kezdő időpontját a leszállítástól kell számítani, és pontos szabályokat határoz meg a felek együttműködése vonatkozásában az akciók végén történő elszámolás esetére. Eszerint a feleknek az akciós időszak lezárultával el kell számolniuk egymással: amennyiben a kereskedő nem adta el valamennyi akciósan szállított terméket, a különbözetet nem akciós áron kell megfizetnie a beszállítónak. Ha pedig többet adott el az adott termékből, mint amennyit a beszállító akciósan szállított – és a felek közti szerződéses jogviszony erről kifejezetten így rendelkezik – a beszállítónak kell a termékkülönbözetre nézve alacsonyabb szállítási árat számláznia. A rendelkezés egyértelműsíti továbbá, hogy a számlakompenzációt tizenöt napon belül jelezni kell a beszállító felé, a beszállító számlakiállítása nem köthető az átvételen felül további feltételhez, így például teljesítésigazoláshoz.
Ha a kereskedő hibás számlát kapott, azt öt napon belül jeleznie kell a beszállítónak.
Kiterjesztik a beszállító fogalmát is, az indoklás szerint erre azért van szükség, mert a kereskedelmi gyakorlatban számos termelő vagy feldolgozó vállalkozás olyan, saját tulajdonban vagy irányítás alatt álló "kereskedőház"-on keresztül végzi a termék forgalmazását, amelyekre vonatkozóan indokolt a törvény védelmének kiterjesztése.
A javaslatok 2011. február elsejétől lépnének életbe, és a hatályba lépést követően esedékes szerződéses szolgáltatásokra kell őket alkalmazni.

Font Sándor indítványa módosítaná a szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 2004. évi XVIII. törvényt is. Az eddigi szabályok szerint ha a gazda rendelkezik szőlő-újratelepítési joggal, de nem kért telepítési engedélyt a telepítés megkezdése előtt, a hatóságnak a jogsértés kapcsán csak a telepített szőlő kivágásának elrendelésére volt lehetősége.
A közérdek azonban amellett szól, hogy a kivágás helyett alternatív szankcióval, például bírsággal illesse a hatóság a jogsértőt, hogy a már telepített szőlő ne vesszen kárba.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
- 22:39 Újabb tüntetés volt a gyülekezési törvény módosításának visszavonásáért Budapesten
- 20:38 Orbán Viktor: létrehoztuk az Aszályvédelmi Operatív Törzset
- 18:37 Megválasztották kancellárnak Friedrich Merz német kereszténydemokrata politikust
- 16:35 Hangfelvételek megerősítik, hogy valóban maga Hitler rendelte el a holokausztot
- 14:34 Az amerikai parti őrség több tucat embert mentett ki Miami partjainál
- 12:32 Uniós biztos: a jogállamisági feltételességi rendszert fenn kell tartani a következő többéves pénzügyi keret kapcsán is
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06