Fejlesztés
A Széchenyi Kártya Program a legeredményesebb évét zárta 2016-ban
A program keretében tavaly év végéig összesen 325 ezer igénylést fogadtak be.
2017.02.05 21:30MTIA Széchenyi Kártya Program fennállásának legeredményesebb évét zárta 2016-ban, amikor az elmúlt 15 év legmagasabb hitelkihelyezése valósult meg mintegy 180 milliárd forint értékben - mondta Krisán László, a programot koordináló Kavosz Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek.
A program keretében tavaly év végéig összesen 325 ezer igénylést fogadtak be, és közel 250 ezer hitelügylet jött létre több mint 1700 milliárd forint értékben. Ebből 2016-ban több mint 21 000 hiteligénylés mellett közel 180 milliárd forint összegű támogatott hitelhez jutottak a kkv-szektor vállalkozásai.
A program hiteleit 75 százalékban vidéki vállalkozók veszik igénybe, az elérhető hiteltípusok közül továbbra is a folyószámlahitel a legkeresettebb.
Számítások szerint a múlt évben kihelyezett mintegy 180 milliárd forint a költségvetésnek több mint 40 milliárd forint adó- és járulékbevételt hoz - jegyezte meg Krisán László.
Szólt arról, hogy a vállalkozások javaslatai alapján az idén tovább finomítják és egyszerűsítik a program feltételrendszerét, keresik a maximálisan igénybe vehető hitelkeretek emelésének lehetőségét, emellett indokoltnak látják a fiatal vállalkozók finanszírozását elősegítő konstrukció kidolgozását, valamint a mikro-és kisvállalati kör nemzetközi versenyképességet javító program létrehozását, amivel többek között a beszállítóként tevékenykedő kiscégek megsegítésére is lehetőség nyílna.
Kitért arra is, hogy a kkv-k finanszírozásában jelentős szerepet kapnak az uniós források, de gondolni kell arra is, hogy Nagy-Britannia kilépésével az Európai Unió költségvetése átalakul, és a kieső mintegy 10 százalék befizetés a fejlesztési források csökkentéséhez vezethet. Ezért is fontos, hogy az ország a számára rendelkezésre álló uniós forrásokat minél előbb felhasználja - mondta Krisán László, aki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) uniós forrásokért felelős alelnöke is egyben.
Úgy vélte, a vállalkozások a vissza nem térítendő pályázati támogatások lehetőségével fognak leginkább élni, emellett komoly kereslet várható a vissza nem térítendő és visszatérítendő támogatásokat egyszerre tartalmazó kombinált pályázatokra, amelyek az előző fejlesztési ciklusban rendkívül népszerűek voltak.
Megjegyezte, hogy a Széchenyi Kártya Program a kkv-kat az uniós források felhasználásában is segíti, a 2014-2020-as fejlesztési időszakban is rendelkezésükre állnak a pályázathoz szükséges önerőt kiegészítő, illetve az elnyert támogatásokat megelőlegező hitelek, amelyek jelenleg 0 százalékos nettó éves kamaton érhetők el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06