Innováció
A Telenor startup cégeket támogat mentori képzési programjában
A kiválasztott projektek között található a Moow kerékpár kormányára szerelhető markolat, amely Bluetooth-kapcsolat révén értesíteni tudja a tulajdonost, valamint hang- és fényjelzést bocsájt ki, ha a kerékpárt valaki megpróbálja ellopni.
2016.09.28 02:31MTIA Telenor kiválasztotta azt az öt startup céget, amelyet egyenként 150 millió forinttal támogat a mentori képzési programjában - közölte a Telenor Magyarország az MTI-vel.
A mobilszolgáltató cég júniusban hirdette meg a fejlődés korai szakaszában járó digitális startupoknak az Accelerate elnevezésű programját. A felhívásra az előzetes várakozásokat felülmúlva több mint 140 vállalkozás jelentkezett, közülük választották ki azt az öt csapatot, amely a Telenor ügyfélbázisának és infrastruktúrájának segítségével indulhat el a nemzetközi növekedés útján.
A programhoz csatlakozó startupok egyebek közt tesztelési és marketinglehetőségeket kapnak a Telenor-csoport 200 millió ügyfele és 1 millió nagyvállalati partnere körében. A 3 hónapos felkészítő program végén a csapatok kockázati tőkebefektetők és a Telenor mint befektető számára bemutathatják terméküket további anyagi támogatás, illetve a hazai és nemzetközi piacra való belépés reményében.
A kiválasztott projektek között található a Moow kerékpár kormányára szerelhető markolat, amely Bluetooth-kapcsolat révén értesíteni tudja a tulajdonost, valamint hang- és fényjelzést bocsájt ki, ha a kerékpárt valaki megpróbálja ellopni.
A Tickething, egy online piactér, amelyen koncertekre, színházi előadásokra és egyéb eseményekre szóló, feleslegessé vált jegyek cserélhetnek gazdát.
Az eSports Horizon egy olyan online szolgáltatás, amely amatőr játékosokból farag profikat, elismert eSportolók, oktatóvideók és személyre szabott tanácsok segítségével.
A KODA egy zeneoktatásra létrehozott digitális platform, amely a Kodály-módszert és annak tapasztalatait kívánja széles felhasználói körhöz eljuttatni korszerű digitális eszközökön.
A Zyntern a vállalati gyakornokok toborzását segítő online felület.
Kapcsolódó írások:
- A fenntartható energiaellátást szolgáló újító ötletekért hirdettek versenyt startupoknak
- Kétszázötvenezer euró összdíjazású pán-európai startup versenyt hirdet az EIT Digital
- Levegőminőség javítót készített a magyar startup
- Magyar startup vállalatok mutatkoznak be a hannoveri CeBIT vásáron
- Hat magyar startup mutatkozik be egy amerikai technológiai fesztiválon
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:23 Különös teknőst fogtak Tatabányán
- 20:59 Új pókfajtára bukkantak az Aggteleki Nemzeti Parkban
- 18:51 A kannabisz gyógyászati célú termesztéséről szóló törvényjavaslatot terjesztett elő a szlovén kormány
- 16:49 A brit esélyegyenlőségi törvény a születéskori biológiai nem alapján határozza meg a női nemet
- 14:47 Gyűjtést indítanak Nagyvárad nemrég megtalált, 112 éves címerének megmentésére
- 12:26 Kegyetlen gyerekgyilkosság - Mérgezett húsvéti tojásokat küldött egy nő az exe új családjának
- 10:17 Gyerekek rekedtek a felborult busz roncsai közé Dél-Karolinában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06