Jó minőség, piaci árakon
25 éves a GVH
"A gazdasági verseny felett őrködő versenyhatóság végső célja az, hogy a fogyasztók jó minőségű termékekhez és szolgáltatásokhoz jussanak piaci árakon."
2015.11.11 12:16MTINemcsak a versenyhatóság kezében lévő fogyasztóvédelmi eszközök, hanem valamennyi más eszköze is végső soron ezt a célt szolgálja - tette hozzá Juhász Miklós, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke a hivatal fennállásának 25 éves jubileuma alkalmából rendezett konferencián szerdán, Budapesten.
A GVH eddigi működését három szakaszra osztotta az Juhász Miklós. Az első az 1990-es versenytörvénytől és a versenyhatóság 1991 első napján történt indulásától tartott az intézményes működés megszilárdulásáig. A második szakasz az uniós felkészülést, majd a csatlakozást jelentette, a közös szabályok átvételével együtt. A harmadik - jelenlegi - szakaszt már az érett szervezet működése jellemzi, amely már csak jogalkalmazási gondokat vet fel - mondta.
Berke Barna, az Igazságügyi Minisztérium európai uniós és nemzetközi igazságügyi együttműködésért felelős államtitkára elmondta, az adótörvények több esetben differenciáltan kezelik a cégeket, s ebből egyesek előnyhöz jutnak, míg mások hátrányt szenvednek. Az Európai Bizottság (EB) emiatt függesztett már fel magyar törvényt, viszont az indoklás mindössze annyi volt, hogy az veszélyezteti a versenyt. Az államtitkár megítélése szerint érdemi indoklásra lenne szükség egy ilyen határozatban.
Berke Barna kitért arra is, hogy az EB februárig konzultációkon értékeli a nemzeti versenyhatóságok munkáját. Erre azért van szükség, mivel a decentralizáció jegyében egyre fontosabbak az uniós versenyjog érvényesítésében a nemzeti hatóságok.
Pierre Poret, az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) pénzügyi és vállalkozási ügyek igazgatóságának helyettes vezetője üdvözölte, hogy a GVH nem csupán a versenyjog és a versenypolitika magyarországi ösztönzője, de egyben az OECD kulcspartnere is a hatékony versenypolitikák és intézmények fejlesztésében.
A lengyel fogyasztóvédelmi és versenyhatóság elnöke, Adam Jasser arra hívta fel a figyelmet, hogy a fogyasztókkal szembeni visszaélések gyakran a versenyellenes magatartás első megnyilvánulásai, és lehetővé teszik a reagálást már akkor, amikor a hagyományos jogalkalmazási eszközök még kevésnek bizonyulnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
- 8:22 Nyugdíjkorrekciót javasol a miniszterelnöknek írt levelében a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa
- 6:40 Nyitott hasfallal született erdélyi kislányon végeztek sikeres műtéteket Szegeden
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06