Ukrán válság
Kijev márciusban megkaphatja az IMF-segély első részletét
Ukrajna még márciusban hozzájuthat a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által beígért pénzügyi támogatás első, jelentős részletéhez, ha Kijev addig teljesíti a kölcsönnyújtás feltételeit.
2015.02.28 13:55MTIA több ukrán honlap, így a comments.ua hírportál által idézett IMF közlemény szerint a nemzetközi pénzintézet igazgatótanácsa március 11-én vitatja meg az Ukrajnának nyújtandó 17,5 milliárd dolláros támogatás kérdését. Amennyiben zöld jelzést kap a terv, Ukrajnának azonnal átutalják az első részletet, amely jóval nagyobb lesz a később folyósításra kerülő összegeknél.
Az IMF cserébe egyebek között azt várja el, hogy Ukrajna a következő két évben a piaci szint közelébe emelje az energiaárakat, reformokat hajtson végre a gazdaság, az igazságszolgáltatás és a bankszektor területein.
Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök szombaton azt mondta, hogy a hétvégén a kormány véglegesíti az IMF által elvárt reformintézkedések tervét, amit hétfőn a parlament elé terjesztenek jóváhagyásra. A kormányfő szerint "most az egyik legsürgetőbb feladat stabilizálni a nemzeti valutát és a bankrendszert."
A hrivnya árfolyama csaknem a felére esett február eleje óta a dollárhoz képest, a kijevi jegybank a héten háromszor avatkozott be a hrivnya stabilizálása érdekében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 8:54 Észak-Korea nukleáris válaszcsapást szimulált - Kim Dzsongun személyesen felügyelte a gyakorlatot
- 6:53 Trump új adóemelést javasol a leggazdagabb amerikaiakra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06