Január 1-től
Litvánia az euróövezet 19. tagja
Litvánia január 1-től az euróövezet 19. tagja lett. Az erről szóló végleges döntést július 23-án hozta meg az Európai Unió szakminisztereit tömörítő tanács.
2015.01.02 15:56MTILitvániáról júniusban mind az Európai Bizottság, mind az Európai Központi Bank (EKB) kimondta, hogy teljesíti a közös európai valuta bevezetéséhez szükséges feltételeket, ezzel az értékeléssel pedig az uniós pénzügyminiszterek is egyetértettek.
A tanács informálisan már akkor rábólintott arra, hogy Vilnius januártól az euróval váltsa fel a litast. A hivatalos döntéshez ugyanakkor az állam- illetve kormányfőket tömörítő Európai Tanács, valamint az Európai Parlament támogatására is szükség volt. Mindkét testület július közepén szavazott bizalmat a litván eurónak.
A miniszterek tanácsa egyúttal a hivatalos átváltási árfolyamot is rögzítette; 3,45280 litas ér egy eurót, ami pontosan annak a rögzített árfolyamnak felelt meg a 2. Európai Árfolyam-stabilitási Mechanizmus keretein belül, amelybe minden, az eurózónához csatlakozni kívánó országnak minimum két évvel a közös pénz bevezetése előtt el kell töltenie.
Litvánia csatlakozásával mindhárom balti ország az eurózóna tagjává vált. Észtország 2011-ben, Lettország pedig tavaly január 1-jén mondott búcsút nemzeti fizetőeszközének.
A litván parlament december elején fogadta el az idei költségvetést, amit már euróban számoltak. A büdzsé 3,4 százalékos gazdasági növekedési előrejelzésre épül, az államháztartási hiányt pedig a hazai össztermék (GDP) 1,2 százalékában határozták meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:27 Elhunyt Ferenc pápa
- 6:40 Kínai áttörés a haditechnikában - újtípusú robbanószert teszteltek élesben
- 22:39 Húsvét - Ferenc pápa: nincs béke a fegyverkezés leállítása nélkül
- 20:37 Brit harci gépek követtek orosz katonai repülőgépeket a NATO keleti határainak közelében
- 18:35 Az Egyesült Államok több városában tüntetéseket tartottak a Trump-adminisztráció politikája ellen
- 16:34 Húsvét után ismét változékonnyá válik az időjárás
- 14:32 Kigyulladt egy folyami hajó Kongóban, sokan életüket vesztették
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06