Összeköttetés
Megérkezett Budapestre az azeri Silk Way West teherszállító
Megérkezett Budapestre szerda délelőtt az azerbajdzsáni Silk Ways West légifuvarozó társaság Boeing 767-300-as repülőgépe, amelyet vízsugárral köszöntöttek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A cég Baku és Budapest között létesít légi összeköttetést az árufuvarozásban.
2014.03.05 12:17MTI
Rene Droese, a Budapest Airport ingatlan-gazdálkodási igazgatója az MTI-nek a járatnyitással kapcsolatban elmondta, a légitársaság érkezése nagyon fontos lépés, mert azt mutatja, hogy a repülőtérnek nagy lehetőségei vannak, részben jó földrajzi elhelyezkedése miatt.
Ezért is döntött a Silk Way West is Budapest mellett, bázisként innen szolgálják majd ki a környező országokat is. Hozzátette: reményeik szerint hamarosan újabb légicég jelenhet meg Ferihegyen.
Közölte továbbá: a nemzetközi trendek a légi árufuvarozás fejlődését mutatják, Budapesten mintegy 4 százalékkal emelkedett a kezelt áru forgalma tavaly, és 2014-re is bővülést várnak.
Kamran Gasimov, a Silk Way West vezérigazgatója az MTI-nek azt mondta, a budapesti járatnyitás a cég kelet-európai hálózatbővítésének része.
Jelenleg Kijeven keresztül érkeznek Budapestre, de reményét fejezte ki, hogy a közeljövőben közvetlen járatot indíthatnak Baku és Budapest között. Jelezte: a régióban a közeljövőben nem tervezik másik bázis megnyitását.
A vezérigazgató hangsúlyozta: a gépeik az átlagosnál nagyobb, akár 80 százalékos kihasználtsággal is működnek, és további bővülésre számítanak március végétől. Bár 2013-as pénzügyi jelentésük még nem készült el, a vezérigazgató elmondása szerint jó pozícióban vannak, 2014-ben két új Boeing 747-est is átvesznek.
Arra számítanak, hogy a Távol-Keletről Európába irányuló forgalom alacsony marad, az Európából Távol-Keletre irányuló forgalom viszont bővülni fog.
A Silk Way Airlines-t 2001-ben alapították, a Heydar Aliyev Nemzetközi Repülőtérről üzemelő társaság 50 repülőtérre közlekedik, flottájában két-két Boeing 767-es és 747-es mellett megtalálható az Iljusin Il-76-os és az Antonov AN-12-es típus is. A járatok hetente kétszer, minden szerdán és szombaton hajnali 6 óra körül érkeznek Budapestre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 8:54 Észak-Korea nukleáris válaszcsapást szimulált - Kim Dzsongun személyesen felügyelte a gyakorlatot
- 6:53 Trump új adóemelést javasol a leggazdagabb amerikaiakra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06