A sajtot és a sört a szerzeteseknek köszönhetjük

Az ókori morzsákat a papok söprögették össze

A keresztény önmegtartóztatásnak a gasztronómia számos ételt köszönhet. Elég csak a sörre és a sajtra gondolni, amely a papság nélkül talán örökre az ókor elfeledett finomságai közé veszett volna. Szerencsére a római konyhaművészet megmaradt morzsáit összesöprögették a kolostorok biztonságos falai közé költözött szerzetesek.

2008.07.10 18:42ZONA
nyomtatásKinyomtatom
beszélj rólaFórumozok róla
+Nagyobb betűméret-Kisebb betűméretbetűméret

Aki papi lakomát vár a magyarországi kínai éttermek menüjén szereplő hangzatos körettől, a szerzetesek eledelétől, előbb-utóbb csalódni fog. Az eredetileg harcművészeti csatakiáltásra hasonlító nevű étel (Jai) ugyanis itthon néhány szójaszószos, ropogós zöldséget takar, hazájában Dél-Kínában viszont a legjobb éttermek földimogyoróval, vízigesztenyével (sulyom), friss nyílgyökérrel, jellegzetes, nyers gombákkal, friss zöldségekkel, tofuval és még jó néhány különleges hozzávalóval készítik forró szezámolajon, azután szójaszósszal és barnacukorral ízesítik. A kínai újévet köszöntő étel ott igazán a lakomák egyik főszereplője. 

A miénk inkább a böjti betevőkhöz hasonlít. Ami nem is lenne olyan nagy baj, hiszen a keresztény önmegtartóztatásnak a gasztronómia megannyi csodás ételt köszönhet. Elég csak a sörre és a sajtra gondolni, amely a papság nélkül talán örökre az ókor elfeledett finomságai közé veszett volna. A Nyugatrómai Birodalom széthullásával, a barbárok térhódításával a császárkori csúcsgasztronómia néhány száz év alatt teljesen eltűnt. A vándorló néptömegek inkább a vadászatban jártak elől, mint a mezőgazdasági termelésben. 

A szegény világi kemencék pislákoló tüzén kásák és ócska gabonákból sütött lepények, a földesúri konyhákon leginkább sóval és esetleg borssal ízesített vadhúsok sültek. A római konyhaművészet megmaradt morzsáit a kolostorok biztonságos falai közé költözött szerzetesek söprögették össze, ők is inkább csak virtuálisan, bár az írásnak köszönhetően legalább maradandóan. Az apátságok lakói ábrándozhattak ugyan lakomákról, de a hétköznapok jóval egyszerűbb falatjaival kellett beérniük.
 
Nemcsak az étkezéseket, hanem a táplálékok megtermelését és elkészítését is átszőtte a rituális rend: elsősorban kenyér és bor kellett az áldozat bemutatásához. A vadabb időkben ez az oltároknál elfogyasztott pár falat és korty előteremtése is gondot okozhatott, hiszen a szőlőművelés szinte teljesen eltűnt, a gabonát termő földeket jószágtartásra használták.
 
A népesség nagy része a biztonságosabb, magasabb helyekre költözött, ahol a kevesebb és gyengébb termőföld nem kecsegtetett a nagy lakomák reményével. Európa északibb részén pedig eleve nem termett meg sem a szőlő, sem a búza.

Az ínyencebb falatokra éhező középkori hasak megmentője egy vasdarab és egy vaskos könyv lett. Az új eke, amely már mélyebben és aszimmetrikusan, a földet megforgatva szántotta a mezőket (és persze az új igás szerszámok) az addigi elképesztően alacsony – másfélszeres – hozamot hamarosan a duplájára emelte. Megjelent tehát némi gabonafelesleg, leginkább az igénytelen árpából, aminek hosszabb eltarthatóságára főzött változata, a sör tűnt a legmegfelelőbbnek (ezzel egyben a betegségeket is hordozó vizeket ihatóvá tették). 

A könyv pedig Szent Benedek Regulája, amely szigorúan megtiltotta a szerzeteseknek a barbárokból lett világi elöljárók körében divatos húsok (négylábúak) evését. Ennek következtében a szaporodó apátságokban egyre-másra tűntek fel a veteményeskertek, és az ókori virágzó zöldség- és gyümölcstermelés új erőre kaphatott. Ezek az eredmények persze nem maradtak a falak mögött, hiszen hiába írta elő a Regula a fizikai munkát, a papi hivatás méltóságának megőrzése végett a kolostort szolgálva egyre több világi ember tanulhatta ki a hasznos mesterséget.
 
Ugyanakkor az Úr szolgái is tanultak a vidék embereitől. Főleg azoktól a hegyvidéki népektől, akik legelő állataik maradék tejét sajt formájában tartósították. A betelepülő szerzetesek hamar elsajátították a félkemény sajtok készítésének szigorúan örzött titkát, és a szigorú étkezési rend részévé tették, hiszen a böjtös megszorításokkal nem ellenkezett. Az már más kérdés, hogy folyamatos kisérletező kedvüknek és rendelkezésre álló idejüknek köszönhetően egyre ízletesebb korongokkal kényeztethették magukat. 

További részletek a Zónában!

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.