Majdnem bravúr
Arn megizzasztotta Williamset, de kiesett
Arn Gréta három játszmában vereséget szenvedett Venus Williamstől, így nem jutott be a negyeddöntőbe az acapulcói salakpályás tenisztorna 220 ezer dollár összdíjazású női versenyében.
2009.02.26 09:47MTIA világranglistán 160. helyezett magyar játékos remekül helytállt a rangsorban ötödik, hétszeres Grand Slam-győztes amerikai riválisával szemben. A női profi teniszezőket tömörítő szervezet, a WTA honlapja alapján a 6:3-ra elvesztett első szettet követően a másodikban rövidítésben egyenlített, s a harmadikban sem játszott alárendelt szerepet, sőt. Három-kettes vezetésénél ő adogathatott a 4-2-ért, de az elsőként rangsorolt Williams egalizált, majd fordított. Négy-négynél megint esélye volt Arnnak arra, hogy elvegye ellenfele adogatását, ez azonban végül nem jött össze neki, 4-5-nél pedig elvesztette saját szervajátékát.
A mérkőzés 2 óra 43 percig tartott.
Eredmény: női egyes, nyolcaddöntő:
V. Williams (amerikai, 1.)-Arn 6:3, 6:7 (3-7), 6:4
korábban: Szávay-Vinci (olasz) 7:6 (7-1), 6:4
Szávay a negyeddöntőben Venus Williamsszel mérkőzik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Az orosz kémügynökség szerint szerb cégek titokban lőszert szállítanak Ukrajnának
- 6:18 Óriási gleccseromlás pusztította el a svájci Blatten települést - videó
- 20:08 Az EU feloldotta a Szíriával szembeni gazdasági szankciókat
- 19:54 Vitézy Dávid: példátlan válsághelyzetbe jutott Budapest
- 18:03 Spanyolország több mint hetven éve nem tapasztalt májusi hőségre készülhet
- 17:52 Karácsony Gergely: törvénytelenül emeltek le Budapest számlájáról több mint 10 milliárd forintot
- 16:02 Az EU és NATO is elítélte a Csehország elleni, Kínának tulajdonított kibertámadást
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06