Reményteli fogadkozás
Szávay bízik az edzőjében, és az első tízbe vágyik
Szávay Ágnes úgy érzi, jövőre kikerül a hullámvölgyből, továbbra is bízik az edzőjében és a menedzsmentjében, egyben reméli, egyszer még bekerül a világ tíz legjobb teniszezője közé.
2008.10.27 13:47MTI/ma.hu"Most rövid pihenés, majd kemény munka következik. Mindent bele fogok adni, hogy a következő év úgy induljon, ahogy szeretném, ahogy elképzeltem - mondta idényzáró budapesti sajtókonferenciáján a világranglistán hétfőtől 28. helyezett játékos. - Elégedett vagyok az edzőmmel, Kuhárszky Zoltánnal és a menedzsmenttel, remélem, túljutok a nehéz perióduson."
Szávay az idén - pályafutása legjobbjaként - áprilisban még a 13. volt a rangsorban, ám összességében – pláne az előzőhöz képest – egy sikertelenebb évet tudhat a háta mögött. Bár voltak tornák, mikor bíztatóan játszott - például a párizsi viadalon, ahol egészen a döntőig menetelt - a versenyek nagy részén igen korán vereséget szenvedett. Sok esetben előfordult, hogy a már a második fordulót sem érte meg, így a világranglistán történő visszaesése cseppet sem volt meglepő. Ebben az évben összesen 26 meccset nyert meg, emellett 25 alkalommal vonult le vesztesen a pályáról.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:27 Elhunyt Ferenc pápa
- 6:40 Kínai áttörés a haditechnikában - újtípusú robbanószert teszteltek élesben
- 22:39 Húsvét - Ferenc pápa: nincs béke a fegyverkezés leállítása nélkül
- 20:37 Brit harci gépek követtek orosz katonai repülőgépeket a NATO keleti határainak közelében
- 18:35 Az Egyesült Államok több városában tüntetéseket tartottak a Trump-adminisztráció politikája ellen
- 16:34 Húsvét után ismét változékonnyá válik az időjárás
- 14:32 Kigyulladt egy folyami hajó Kongóban, sokan életüket vesztették
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06