Az olimpiai bajnokok falánál
Halottak napja alkalmából koszorúzott és emlékezett a MOB
A Farkasréti temetőben található olimpiai bajnokok falánál tartott megemlékezést halottak napja alkalmából hétfőn a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB).
2014.11.03 15:25MTI
A mob.hu-n olvasható beszámoló szerint a résztvevők Borkai Zsoltnak, a MOB elnökének a vezetésével Lemhényi Dezsőnek, az Olimpiai Bajnokok Klubja alapítójának és Csanádi Árpádnak, a MOB korábbi főtitkárának, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) egykori tagjának sírjánál is elhelyezték a megemlékezés koszorúit, virágait.
Az olimpiai bajnokok falánál Borkaival együtt Schmitt Pál tiszteletbeli elnök és Szabó Bence főtitkár koszorúzott.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának nevében Simicskó István sportért felelős államtitkár, az Olimpiai Bajnokok Klubja nevében Nébald György elnök, a Magyar Olimpiai Akadémia (MOA) képviseletében pedig Jakabházyné Mező Mária főtitkár, Magyar Zoltán, a MOB alelnöke és Győr Béla, a MOA tanácsának tagja rótta le kegyeletét.
"1994 óta áll itt a Farkasréti temetőben az olimpiai bajnokok emlékfala, az előtte található kis téren több mint egy évtizede gyűlnek össze az olimpiai mozgalom hazai képviselői a közös megemlékezésre" - mondta beszédében Borkai Zsolt, aki hozzátette, büszkeség az elhunyt példaképekre emlékezni.
A MOB elnöke arra kérte a résztvevőket, hogy "elődeink legendás győzelmeit soha ne engedjék elfeledni", s külön megemlékezett azokról, akik a tavalyi halottak napja óta hunytak el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:18 Felborult egy motoros kishajó a Dunán, egy embert még keresnek
- 6:10 Szokatlan jelenségre figyeltek fel a bálványosi Csiszárfürdőn
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 18:34 Higiéniai problémák egy wellness-szállóban, a NAV leengedte a medence vizét
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06