Vb-2014
Suárez nélkül várja Uruguay a szárnyaló Kolumbiát
Ellentétes előjelekkel várja a szombati Kolumbia-Uruguay nyolcaddöntőt a két csapat a brazíliai labdarúgó-világbajnokságon, ugyanis amíg előbbi parádésan futballozva, sok gólt szerezve jutott tovább csoportjából, addig utóbbi legjobb játékosát, Luis Suárezt eltiltotta a nemzetközi szövetség.
2014.06.27 13:16MTI
A kolumbiaiak a három csoportmeccsük mindegyikét megnyerték, ezeken pedig kilencszer találtak a kapuba, ennél több gólt pedig csak a hollandok szereztek a tornán.
Ez azt mutatja, hogy a válogatott támadójátéka egyáltalán nem sínylette meg legnagyobb sztárjuk, a sérült Radamel Falcao távollétét. Ez elsősorban a játékmester James Rodriguez és a befejező csatár Jackson Martinez kiváló formájának és a köztük lévő nagyszerű összhangnak köszönhető. Előbbi eddig háromszor, utóbbi kétszer volt eredményes.
A látottak alapján esélyesebbnek tartott Kolumbia történelmet írna újabb sikerével, ugyanis korábban még sose jutott negyeddöntőbe világbajnokságon, a legjobb 16 között is csak egyszer, még 1990-ben szerepelt.
Riválisával ellentétben a négy éve negyedik Uruguay igencsak visszafogott játékkal és némi szerencsével élte túl a csoportkört, ráadásul elvesztette legjobbját, a Liverpoolban angol gólkirályi címet nyert és az angolok ellen kétszer eredményes Luis Suárezt.
A csatár ugyanis megharapta Giorgio Chiellinit az olaszok elleni találkozón, emiatt a nemzetközi szövetség kilenc válogatott tétmérkőzésről és négy hónapra minden futballal kapcsolatos tevékenységtől eltiltotta. Suarez helyét vélhetően a veterán Diego Forlán veszi át a kezdőcsapatban. "Semmi sem foghat minket vissza.
Továbbra is alázatosak, eltökéltek és egységesek vagyunk" - jelentette ki Diego Lugano csapatkapitány. A meccs helyszíne, a Rio de Janeiró-i Maracana Stadion lesz. Uruguay számára kellemes emléket idézhet ez a legendás létesítmény, amelyben a házigazda brazilokat legyőzve nyerték meg az 1950-es világbajnokságot.
Azóta ez lesz az első vb-meccsük a Maracanában. A két csapat eddig 38 alkalommal találkozott egymással, 18 uruguayi, 11 kolumbiai siker mellett 9 döntetlen született. Legutóbb tavaly szeptemberben az uruguayi fővárosban, Montevideóban csaptak össze, akkor 2-0-ra nyertek a hazaiak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:01 A cseh kormány szerint Kína a felelős a prágai külügy elleni kiberkampányért
- 12:59 Felszolgálhatnak medvehúst a szlovákiai vendéglők
- 10:52 20 évet kapott a francia pedofil sebész
- 8:45 Uniós biztos - Legyen joguk a magyar embereknek békésen gyülekezni és felvonulni az LMBTQ+ jogok támogatásáért
- 6:50 Súlyosan megsebesített egy medve egy nőt Szlovéniában
- 22:48 Kelemen Hunor - minden támogatást megadunk Parajdnak
- 20:44 Franciaország elfogadta a halálba segítés legalizálásáról szóló törvénytervezet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06