Távozott az olimpiai bajnok
Elhunyt Baczakó Péter
Hosszú, súlyos betegség után, ötvenhat éves korában elhunyt Baczakó Péter olimpia bajnok, a magyar súlyemelősport egyik kiemelkedő egyénisége.
2008.04.02 08:16MOBBaczakó Pétert a MOB, a Magyar Súlyemelő Szövetség és a BKV Előre saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek. A hosszú, súlyos betegség után elhunyt Baczakó Péter egy évtizeden át, 1973 és 1982 között a legsikeresebb magyar emelô volt.
Már Montreálban bronz érmet szerzett, majd több világ- és Európa-bajnokságon összesen 23 alkalommal szólították gyôzelmi dobogóra, s négy ízben aranyérmet akasztottak a nyakába. Moszkvában a csonka olimpián érkezett pályafutása csúcsára, félnehézsúlyban bajnok lett.
Egyetlen klub, a BKV-Elôre színeiben versenyzett, majd a közlekedésiek edzôjeként dolgozott. A szerény, halk szavú sportember a MOB Sportolói Bizottságának korábban aktív titkára, a Magyar Olimpiai Bizottság tagja volt.
Tagságáról az elmúlt év végén egészségi állapotának romlása miatt lemondott, mivel - amint levelében irta,- úgy érzi már nem tud résztvenni a testület munkájában. Izomsorvadás támadta meg szervezetét, az ujtolsó hónapokat tolószékben volt kénytelen tölteni,de a legutolsó időkig bizott felépülésében. A magyar sport, a magyar olimpiai mozgalom egyik értékes, kiválóságát gyászoljuk.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 8:54 Észak-Korea nukleáris válaszcsapást szimulált - Kim Dzsongun személyesen felügyelte a gyakorlatot
- 6:53 Trump új adóemelést javasol a leggazdagabb amerikaiakra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06