Az egzotikus rokokó a lakberendezésben

Ki volt vajon Chippendale?

A polgári életforma radikális változásokat hozott abban, amit ma lakáskultúrának nevezünk. Minthogy a polgári fejlődésben a nagyhatalmak közül Anglia járt az élen.

2010.09.16 15:00ma.hu
nyomtatásKinyomtatom
beszélj rólaFórumozok róla
+Nagyobb betűméret-Kisebb betűméretbetűméret

A szigetországban születtek meg a napjainkban is használatos mindennapi bútorok első típusai a XVIII. század második felében. Az angol bútorművészet nagy hulláma ez, amelyet Hepplewhite, Sheraton, Shearer munkássága fémjelez. Közülük is kiemelkedik e nagy nemzedéket mintegy bevezető mester, akit a világon a legjobban ismernek: Thomas Chippendale.

Thomas Chippendale (1718-1779)

1753-ban alapította londoni asztalos műhelyét. A következő évben, a bútorkészítők közül elsőként adott ki könyvet a tervezéseiről. Híres albuma címe - Gentleman and Cabinet Maker's Director, amely több mint 160 táblát tartalmazott, pontos rajzokkal és tervekkel felvonultatva a bútorok széles skáláját.

Érdekes, a könyv annyira népszerű volt, már a maga idejében, hogy több kiadást is megért, (1754, 1755, 1762) Ez az album a Chippendale stílusú bútorok megannyi változatát ihlette és rendkívül nagy hatással volt az angol és amerikai bútorművességre. A híres West Yorkshire-i bútortervező, a 18. századi három nagy bútorgyátó egyike (a másik kettő Thomas Sheraton és George Hepplewhite).

Chippendale-t a bútorkészítésben, főként a funkcionalitás szempontjai vezették. Formái a francia rokokó stílusát követték leegyszerűsítve. Bútorai elsősorban íróasztalok és ülőbútorok, többnyire nemes fákból készültek és aranyozással, japán lakkal voltak díszítve. A díszítőelemeknél a gótikát, a rokokót és a kínai motívumokat alkalmazta. A bútorok másik jellemzője a finom ívek, főként C és S alakban motivizálnak. A bútorlábakat karmos és golyós lábak jellemzik. A székek háttámlájának középrésze bonyolultan áttört, vagy "szőt" stílusú.

A Chippendale stílusú bútorok szinte kizárólag mahagóni fából készültek, főként Amerika déli államaiban. A hamisítok körében igen közkedvelt a stílus utánzása, mivel kevés épp darab maradt fent napjainkra. Bútor árverések fénypontja egy-egy felbukkanó Chippendale-féle szék. Ára ilyenkor a 7000 Font is lehet.

Mi volt – miben rejlik ma is – Chippendale varázsa?

Ha csak a látványt nézzük, könnyű a válasz: székeinek virtuóz elevenségében. Ebben egyaránt szerepe van az angol identitásban mind inkább tudatosuló gótikus hagyománynak és a távoli tájakról – Kínából, Japánból – akkoriban érkezett egzotikus elemeknek, amelyek szellemes és egyéni kombinációiban a döntő katalizátor (a tervező tehetségén túl) a rokokó könnyedséget privilegizáló felfogása.

A faragott háttámlájú szék, mint bútortípus, meghonosításában egy francia hugenotta mester, Daniel Marot szerzett döntő érdemeket; Párizsból előbb Németalföldre menekült, majd György királlyal érkezett Angliába. Nevéhez fűződik az első mintakönyv (1702-ben jelent meg).

Az ő darabjait még a barokk szertelen ornamenskultusza éltette; az áttört faragások szinte a teljes háttámlát elborították. Chippendale a szinte összefüggő burjánzást jelentősen fellazította, a konstrukciót pedig – a lábakat például – megfegyelmezte.

Az előbbiben a keleti motívumok, a másikban a szerkezetet hangsúlyozó gótika tanulságai segítették. De, kézművesipari tevékenységről lévén szó, nem feledkezhetünk meg az anyagról sem: a diót ekkoriban felváltó mahagóniról.

Szilárságával és egyszersmind faraghatóságával ez tette lehetővé annak a levegős és mégis cizellált széktípusnak a létrejöttét, amely azóta is tervezője nevét viseli.

Akkoriban a gyártók még nem jelölték a bútorokat, így bizonyosan Chippendale műhelyéből származó darabot viszonylag keveset ismerünk. Olyan együttesekhez tartoznak, amelyek hitelességét szállítócédulák tanúsítják.

Annál több a Chippendale mintalapjainak stílusában készült korabeli munka nem is szólva a mindmáig folyamatosan születő újabb és újabb változatokról. Alkotójuk ugyanis nem maradt pusztán történeti jelentőségű figurája a bútor múltjának; az angolszász országokban azóta is kultikus berendezési darab, amellyel sok más országban, nálunk is például Eszterházán mint érdekességgel találkozunk.

Szerepe és jelentősége nagyobb, mint amiről bútorai árulkodnak. A tervezőt ugyanis már a pálya derekán a vállalkozó váltotta fel, akinek műhelyében félszáz ember dolgozott.

S nem kizárólag bútorokat, hanem mindenféle egyéb lakásfelszerelési cikket - köztük sok import árut - forgalmazott: szőnyegeket, tapétát, stukkódíszeket, bútorkárpitokat. 1771-ben új partnerrel (Thomas Haig) társult, aki Chippendale halála (1779) után a mester fiával vitte tovább a céget, amely 1822-ig állt fenn.

Kapcsolódó írások:

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.