Noah Wyle házasságának is annyi?
Képek - Válik Carter doki a feleségétől?
Úgy tűnik, válságba került a Vészhelyzet sztárjának házassága - A jóképű Noah Wyle és neje azonban még nem adták be a válókeresetet, csak különköltöztek. Vajon van visszaút?
Noah Wyle nejével, Tracy Warbinnel és a gyerekekkel
A színész szóvivője a People magazinnal tudatta, hogy Carter doktor megformálója, Noah Wyle és felesége, Tracy tizenegy együtt töltött év után különköltözött.

Tulajdonképpen már tavaly október óta nem élnek egy fedél alatt - tette hozzá a szóvivő, Eddie Michaels.
Ezt az időszakot azonban arra szeretnék használni, hogy magukba mélyedjenek és megtudják, van-e még megoldás a számukra.
Az is kiderül, egyikük sem adta be a válópert, gyermekeik, a hétéves Owen és a négy esztendős Auden pedig mindkettejüket látja minden nap.
A Vészhelyzet sorozattal igen népszerűvé vált Noah Wyle 1998-ban vette feleségül a sminkmesterként dolgozó Tracy Warbin-t. A páros Noah egyik filmforgatásán találkozott először.
Egy barátjuk a People magazinnak elmondta, most mindkét fél igyekszik a gyerekekre koncentrálni, Wyle pedig egy új film forgatásába is belekezdett.
Carter doki űrlényekkel harcol!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06