Pitt üvegekkel, Jolie férfiakkal?
Képek - Angelina idegen pasikkal néz a pohár fenekére!
Ismét a Nagy Almában tartózkodik az utóbbi időben több európai várost megjárt Jolie-Pitt család - Úgy tűnik azonban, Brad és Angelina mostanában külön lazít, és főleg itallal.
Megmutatta az ikreket Angelina és Brad Japánban
New York-ban éli mindennapjait jelenleg Angelina Jolie, Brad Pitt és hat csemetéjük - Most éppen a mama forgat, a Salt című mozi munkálatai folynak.
Ezalatt ki más, mint Pitt ügyel a népes gyerekcsapatra.
Ám mivel otthon - hála Angelina "tökéletes" főzőtudományának - nemigen van meleg étel, étteremben ebédelteti meg a kicsiket. A kiszolgálók nagy örömére.

Szemtanúk szerint azonban ezalatt a szépséges Jolie nem bokros teendőivel volt elfoglalva, hanem néhány férfival, akikkel együtt iszogatott a Waldorf Astoria hotel bárjában.
Nem tűnt úgy, mint aki nagyon hiányolja maga körül a gyerekzsivajt: nagyokat nevetett köré sereglett kollégákkal és vodkázott.
De talán nem is árt néha egy kis lazítás!
Érdekes mindenesetre, hogy nem sokkal korábban pedig a párját, Brad Pitt-et látták komoly borosüveg-arzenállal felszerelkezve vonulni az utcán!
Kapcsolódó írások:
- Képek! Életveszélyben volt Angelina Jolie? Magas falon lógott a színésznő!
- Upsz! Vérző térdek! Angelina Jolie megsérült egy forgatáson!
- Nézze meg! Ilyen Angelina Jolie szőkén!
- Elhagyja családját? Angelina megunta a családosdit, sokszor kiborul!
- Görbe délután! Angelináék otthon hagyták a fiúkat!
- Képek - Brad és Angelina nem bánja, ha szájra kenik őket!
- Képek - Durva! A nyolcas ikrek anyja úgy fest és annyit szül, mint Angelina Jolie?!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06