Politikusok perelték a filmeseket, sikerrel
Tom Hanks és Julia Roberts kikapott
Csatát nyertek Tom Hanks új filmje, a Charlie Wilson háborújá-nak főhősei - éppen a film ellen. Pontosabban a történet két kulcsfigurája, az "eredeti " Charlie Wilson, demokrata párti kongresszusi képviselő, és akkori menyasszonya, Joanne Herring - őket itt Tom Hanks, illetve Julia Roberts alakítja - érte el, hogy a forgatókönyvben megszépítsék karakterüket.
2007.12.30 12:03ma.huKülönösen a ma már 78 éves Miss Herring nehezményezte, hogy szabad szájú és szabados erkölcsű társasági hölgyként ábrázolják, még ha több forrás szerint pont ilyen volt is virgonc korában. Az idős hölgy azt pedig kifejezetten elutasítja, hogy bármiféle párhuzamot lehetne vonni a szovjetek ellen harcoló afgán mudzsahedinek felfegyverzése és az iszlám szélsőségesek megerősödése között - márpedig ebben az ironikus hangnemű politikai szatírában ezt sugallják, ahogy azt már számos politikai elemző is megtette korábban.
A februárban a mozikba kerülő filmben azonban az igazság némileg tupírozva jelenik majd meg - hiába, ha még élnek az eredeti "főszereplők", akkor szeretnék magukat jó fényben látni, főleg, ha Tom Hanks, illetve Julia Roberts játssza őket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:32 Amerikai különmegbízott: Putyin tartós békét szeretne
- 18:14 Szerb miniszterelnök-jelölt: Szerbia belefáradt a megosztottságba, párbeszédre van szükség
- 17:09 Magyarországon található az egyik leginnovatívabb IT kiválósági központ
- 16:12 Irán visszatérne a 2015-ös atomalkuhoz, de feltételekkel
- 15:05 100 éves a DEKRA - a globális sikerhez egyre nagyobb mértékben járul hozzá Magyarország
- 14:08 BRFK: két rendőr megsérült, több mint 60 ember ellen indult eljárás a hétfői demonstráció miatt
- 12:07 Csónakjának motorhibája buktatott le egy holland kábítószer-kereskedőt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06