Megdőlhet a tavalyi látogatottság
Kilencezer bérletes a Hegyalja Fesztiválon
Több mint kilencezren váltottak már bérletet a szerdán kezdődött Hegyalja Fesztiválra.
2010.07.15 19:03MTIA Rakamaz és Tokaj határában zajló zenei rendezvényen valószínűleg szükség lesz a pluszhelyekre, így a tavaly végrehajtott kempingbővítés úgy tűnik jó ötlet volt - mondta Bukovinszky Béla főszervező csütörtökön az MTI-nek.
Az előkészítő munkálatok időben befejeződtek, pedig a fesztivál területét néhány hete még több ezer köbméter víz borította.
Az építkezést jégeső is nehezítette, de a problémákat sikerült orvosolni. A szerdai nyitónapon a Tankcsapda, Charlie, valamint a brit Herbaliser adott koncertet, a Csík Zenekar pedig egy népzenei táncházas mulatságot varázsolt a látogatók elé.
Az idei rendezvény a környezettudatosság jegyében zajlik. Ennek része az úgynevezett re-pohár: a fesztiválozók választhatnak a sörhöz korsót, amivel az első kör ugyan többe kerül, utána viszont ára kedvezőbb, mint a dobozosé.
Az első éjszaka tapasztalatai alapján a re-pohár bevezetésével mintegy harmadával csökkent a szemét mennyisége a fesztiválterületen az előző évekhez képest.
A Hegyalján tartják az Országgyűlés fenntartató fejlődés bizottságának ülését, és lesz Zöld Sátor is.
A főszervező elmondta: az eddig eladott elővételes napijegyek, valamint a bérletek statisztikája alapján viharmentes, jó idő esetén akár a 80 ezres látogatószámot is elérheti a július 18-án záruló Hegyalja Fesztivál.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:58 Fico - Az uniós vétójog eltörlése a közösség végét és háborús veszélyt is jelenthet
- 18:49 Romániában több mint ötszáz embert menekítettek ki a megáradt folyók útjából
- 16:42 Mexikói bevándorlót tartóztattak le Trump meggyilkolásával való fenyegetés miatt
- 14:39 Kína elítéli az Egyesült Államokban tanuló kínai diákok vízumának visszavonását
- 12:38 Nőtt a Szerencsejáték Zrt. árbevétele és nyeresége tavaly
- 10:37 Orbán Viktor: a brüsszeli tervek gazdaságilag lenulláznák Magyarországot
- 8:36 Prostitúcióra kényszerített két lányt egy javítóintézet igazgatója és az élettársa
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06