Ünnep
Idén is megrendezik a Sztárkarácsonyt a Budapest Kongresszusi Központban
Hazai művészek előadásában ismert karácsonyi dalok szólalnak meg a Sztárkarácsony című koncerten december 19-én a Budapest Kongresszusi Központban.
2016.12.08 02:30MTISzigeti Ferenc zenész az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában elmondta: a koncerten Balássy Betty, Varga Feri, Delhusa Gjon, Demeter György, Kalapács József, Kálmán György, Luigi, Majsai Gábor, Oláh Ibolya, Tabáni István, Takáts Tamás, Varga Miklós, Vásáry André, Vikidál Gyula, Vincze Lilla és Zayzon Csaba lép színpadra. A Studio11 Ensemble kíséretével mindenki két-három dalt ad elő, ő pedig gitározni fog néhány karácsonyi dalt.
Kiemelte: a második alkalommal megszervezett Sztárkarácsony koncert minőségi zenével és igazi karácsonyi, meghitt hangulattal várja a közönséget.
Szigeti Ferenc emlékeztetett arra, hogy a Sztárkarácsony egy sikeres album volt, amelyen tradicionális karácsonyi dalok hangoztak el hazai énekesek és zenekarok előadásában.
Vikidál Gyula hozzátette, hogy egy olyan műsorral készülnek, amelyen minden fellépő művész el tudja mondani gondolatait saját műfaja keretein belül.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:39 A legrégebbi ismert meteorraj figyelhető meg jövő hét kedden
- 16:37 Szijjártó: az amerikai pénzügyminisztérium levette Rogánt a szankciós listáról
- 14:35 Emelkedik a galandféreg-fertőzések száma
- 12:33 Hazatért az utolsó macedón sérült a Honvédkórházból
- 10:31 Meteorológia: ez már az idei első nyári nap
- 8:30 MÁV: földre festett piktogramok kerülte a vasúti átjárókba
- 6:28 Budapest100 - Rekordmennyiségű ház- és közösségi kert nyitja meg idén a kapuit
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06