Programajánló
Négy vidéki cirkuszban rendezik meg szombaton a Cirkuszok éjszakáját
Szombathely mellett három Balaton-parti városban tekinthetők meg a produkciók.
2016.07.15 13:50MTINégy vidéki társulat, a Magyar Nemzeti Cirkusz, a Richter Flórián Cirkusz, az Exit Cirkusz és az Eötvös Cirkusz összefogásában rendezik meg szombaton az idei cirkuszok éjszakáját Szombathely mellett három Balaton-parti városban.
A balatonlellei Napfény strand látogatói a Magyar Nemzeti Cirkusz öt afrikai elefántjának fürdőzését nézhetik meg a Balatonban - közölte Richter József igazgató az MTI-vel.
Mint azt az igazgató írja, Balatonlellén a júliusi elefántfürdetésnek hagyománya van, idén már negyedik alkalommal sétál le a partra Mambo, Betty, Nanda, Kimba és Tonga a tó partjára, ahol a fürdés előtt az érdeklődők akár az állatok hátára is felülhetnek.
Az elefántfürdetéssel veszi kezdetét a Cirkuszok éjszakája rendezvénysorozat, amelynek keretében este a Richter Nemzetközi Cirkuszfesztivál műsorát extra produkciókkal kibővítve láthatja a közönség a cirkuszi sátorban.
A Richter Flórián Cirkusz Zamárdiba várja közönségét, ahol a kibővített műsor mellett arcfestéssel, ugrálóvárakkal, állatsimogatóval és cirkuszi kellékbemutatóval készülnek a vendégeknek egészen éjfélig. A manézsban mások mellett fellép vendégként Pintér Tibor, a Rippel fivérek, Szandra, az elefánt, de egy ágyúból kilőtt ember is színesíti az este programját.
Siófokon az Exit Cirkusz vendégművészekkel és a Donnert utazó vidámparkkal várja közönségét. Fellépnek extrém tűzzsonglőrök, lesz hastáncos produkció. A gyerekek találkozhatnak kedvenc mesehőseikkel, a Minyonokkal és Spongya Bobbal is, Nikoló bohóc pedig lufihajtogatással és arcfestéssel készül.
Szombathelyen az Eötvös Cirkusz Időutazó című előadása mellett a társulat állatkertjének látogatásával, ingyenes pónilovaglással és a Tatai Tálentum artista iskola növendékeinek bemutatójával készül az estére, de ezen a helyszínen is be lehet majd lesni a kulisszák mögé és az artistaiskola vezetőjének segítségével bárki kipróbálhatja a cirkuszi kellékeket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06