A magyar kultúra napja
Szécsénybe érkezik a Himnusz eredeti kézirata
A magyar kultúra napja alkalmából a Nógrád megyei Szécsénybe érkezik Kölcsey Ferenc Himnusz című versének eredeti kézirata, melyet rendhagyó kiállítás keretén belül állítanak ki a Kubinyi Ferenc Múzeumban.
2015.01.20 00:30MTI
A Himnusz eredeti példányát, valamint a megzenésített változatot, az Erkel Ferenc által készített eredeti kottát, illetve az Országos Széchényi Könyvtár által rendelkezésre bocsátott, Szécsény történelméhez kapcsolódó eredeti dokumentumokat január 23. és 25. között tekinthetik meg a látogatók - tájékoztatott Stayer László polgármester.
Szécsényben a magyar kultúra napja alkalmából január 24-én a XXIV. versmondó- és népdaléneklő versenyt is megrendezik. A megye egyik legkiemelkedőbb megmérettetésére nemcsak Nógrádból érkeznek versenyzők, hanem a határon túlról, a Vajdaságból, a Felvidékről és Erdélyből is.
Salgótarjánban a várossá válás 93. évfordulója és a magyar kultúra napja alkalmából rendeznek ünnepi programsorozatot 27-én. A Kohász Művelődési Központnál tartott koszorúzási ünnepségen Fekete Zsolt alpolgármester mond emlékező beszédet, közreműködik a Bányász-Kohász Fúvószenekar.
A József Attila Művelődési és Konferencia Központban rendezik a díszünnepséget, itt adják át a városi kitüntető címeket és díjakat. Ünnepi köszöntőt Dóra Ottó polgármester mond, a Zenthe Ferenc Színház és a Nógrád Táncegyüttes a Palóc Madonnák című műsorát mutatja be.
Ünnepi ülést tart ezen a napon a Madách-hagyomány Ápoló Egyesület, a 2014-es Madách-év salgótarjáni történéseit foglalják össze.
A Madách Irodalmi Társaság és a Dornyai Béla Múzeum a Madách Imre levelezése című új kötetet mutatja be a szerkesztők közreműködésével.
Balassagyarmaton Harth Tamás Kultúra képekben - a Palóc Múzeum fotógyűjteményének digitalizálása és közzététele című vetített képes előadására várják az érdeklődőket 22-én a múzeum lapidáriumában.
A magyar kultúrát 1989 óta ünneplik január 22-én, a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06