Archeológia
Gazdag leletegyüttest találtak a régészek a Berettyó mentén
Gazdag leletegyüttest találtak a régészek a tervezett M4-es autópálya nyomvonala mentén végzett próbafeltárások során; a Déri Múzeum munkatársai sajtótájékoztatón számoltak be az eredményekről csütörtökön.
2014.11.02 00:30MTIA Berettyóújfalu és Nagykereki közötti 32 kilométeres szakaszon nyolc régész, tizenegy technikus és ötven segédmunkás dolgozott 115 szondával - mondta el Dani János régészeti tárvezető, koordinátor.
Az ásatások során előkerült leletekből - több száz kerámiaedényből, agyagszobrocskából - a szakemberek arra a következtetésre jutottak, hogy Kr. e. 1700 körül földműveléssel, állattenyésztéssel foglalkoztak a Berettyó mentén élők.
Érdekességként említette, hogy a gáborjáni határban egy zsugorított csontvázat is találtak, amely Kr. e. 4000 körülről származhat.
Szolnoki László régész elmondta, hogy Váncsod és Gáborján térségében a 2-3. századból római császárkori szarmata települések nyomait is megtalálták.
Hencida és Bojt térségében agyaggödröket és temetkezési helyeket tártak fel a Kr. e. 6000-5400 közötti időszakból. Mint D. Szabó László régész elmondta, az itt élők gyakran házaikban temették el az elhunytakat, zsugorított pózban kelet felé fordítva őket, arcukat vörösre festve.
Feltártak a régészek egy szkíta urnasírt is, amely Kr. e. 700-450-ből való lehet. A lelet annál is inkább értékes, mivel a szkítákról vannak az első írásos emlékek - hangzott el.
A magyar-román államhatár mentén feltárták annak az 1700 éves Csörsz-ároknak a nyomait is, amely egykor a terület védelmi rendszere lehetett. Az pedig külön érdekesség, hogy a hármas struktúrájú árokrendszer egybe esik a mai magyar-román határral - hangsúlyozta Dani János.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:59 Felszolgálhatnak medvehúst a szlovákiai vendéglők
- 10:52 20 évet kapott a francia pedofil sebész
- 8:45 Uniós biztos - Legyen joguk a magyar embereknek békésen gyülekezni és felvonulni az LMBTQ+ jogok támogatásáért
- 6:50 Súlyosan megsebesített egy medve egy nőt Szlovéniában
- 22:48 Kelemen Hunor - minden támogatást megadunk Parajdnak
- 20:44 Franciaország elfogadta a halálba segítés legalizálásáról szóló törvénytervezet
- 18:39 Döntött a kormány: ezeken a településeken telepítenek még idén ATM-et a bankok - térképpel
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06