Hétfő este zárult Debrecenben
Idén is telt házat hoztak a DESZKA Fesztivál előadásai
A Katona József Színház társulatának Virágos Magyarország című előadásával zárult hétfő este Debrecenben a kortárs magyar drámákat felvonultató VII. DESZKA Fesztivál, amely idén is telt házat vonzott.
2013.03.05 09:47MTIAz előadások mindegyike telt házas volt és a szakmai beszélgetések is komoly érdeklődés mellett zajlottak - összegezte a fesztivált Vidnyánszky Attila, a Csokonai Színház igazgatója az MTI-nek. Szavai szerint a Debreceni Színházi Kerekasztal (DESZKA) elnevezésű, főleg felolvasó esteket magába foglaló esemény kinőtte magát, miután a Csokonai Színház felkarolta azt és beillesztette a teátrum programjába.
A kortárs magyar drámák fesztiválja 2011-ben 19 előadással érte el a csúcspontját, de az idei 10 darabot sem szabad lebecsülni, tekintettel arra, hogy egyre kevesebb új mű születik - hangoztatta.
A Nemzeti Színház kinevezett igazgatójának csak amiatt van hiányérzete, hogy nem sikerült az elmúlt években nemzetközi fesztivállá emelniük a DESZKÁ-t, de véleménye szerint ennek elérése az új vezetés számára lehetőség és kitörési pont. "Idén szó volt egy észt társulat fellépéséről, de végül nem sikerült megszervezni az eljövetelüket" - mondta.
A február 28. és március 4. között zajlott fesztivál szakmai programjai a posztmodern stílus, Weöres Sándor életműve és a gyermekek színházzal való kapcsolata köré épültek fel.
A hazai és határon túli magyar társulatok fellépése közül a direktor nem kívánt egyet sem kiemelni. Az előadások népszerűségét érzékeltetve közölte: szombaton az utolsó pillanatban dőlt el, hogy Pintér Béla és Társulatának előadását a Csokonai Színház nagyszínpadán tartják, a közönség pedig pár óra alatt elkapkodta az így elérhetővé vált további háromszáz jegyet.
Vidnyánszky Attila hangsúlyozta: a Nemzetiben is alapkérdésnek fogja tekinteni a kortárs magyar drámák ügyét, véleménye szerint évi két-három ősbemutató "elérhető, megoldható feladat és cél."
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06