Magát a várost is szeretnék bemutatni
Kiállítás nyílt az 50 éve Szegedre érkezett Bengáli villamosokról
Ötven éve érkezett az első Bengáli villamos Szegedre, ebből az alkalomból emlékkiállítás nyílt a Közlekedési Emléktár Alapítvány, a Szegedi Közlekedési Kft. és az EDF DÉMÁSZ szervezésében pénteken a Tisza-parti városban.
2012.11.23 21:29MTIA tárlatról az alapítvány kuratóriumának tagja, Bóka Krisztián az MTI-nek elmondta: nemcsak a járművet, de a város elmúlt ötven évét is szerették volna bemutatni. A kiállításon különleges tárgyi emlékek, köztük a járműveken található feliratos táblácskák, jegyérvényesítő készülék, néhány, a villamosok irányításához szükséges menetkapcsoló vagy éppen a vezetők által utastájékoztatásra használt mikrofon is látható.
A tárlaton csaknem negyven tabló segít felidézni a jellegzetes szegedi járművek pályafutásának egyes korszakait, de a látogatók tervrajzokon is tanulmányozhatják a villamosokat. Emellett a kiállított Bengáli emlékmodellbe be is ülhetnek a nézelődők, ahol kisfilmek idézik fel a múltat. Az első Bengáli ötven éve érkezett Szegedre.
Az 1960-as években a fővárosban az igencsak megnövekedett utasszám miatt fejlesztették ki a négytengelyes csuklós járművet, ami bár ott nem aratott nagy sikert, a vidéki városokban évtizedekig szállította az utasokat. Szegedre 1962 novemberében érkezett az első Bengáli, majd évtizedek alatt 46 darabosra bővült a flotta. Ezek a járművek fél évszázadon át meghatározták a szegedi városképet és a villamosközlekedést. A Bengáli’50 kiállítás az EDF Galériában december második hetéig várja a látogatókat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:08 Az EU feloldotta a Szíriával szembeni gazdasági szankciókat
- 19:54 Vitézy Dávid: példátlan válsághelyzetbe jutott Budapest
- 18:03 Spanyolország több mint hetven éve nem tapasztalt májusi hőségre készülhet
- 17:52 Karácsony Gergely: törvénytelenül emeltek le Budapest számlájáról több mint 10 milliárd forintot
- 16:02 Az EU és NATO is elítélte a Csehország elleni, Kínának tulajdonított kibertámadást
- 15:50 Felmondott Walter Katalin, a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. vezérigazgatója
- 14:01 A cseh kormány szerint Kína a felelős a prágai külügy elleni kiberkampányért
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06