30%-os fatemplom
Több száz kilométert utazott egy 18. századi templom
Áthelyeznek egy több száz éves ortodox templomot Lengyelországban.
2012.07.27 11:14MTIEgy 18. századi ortodox templom több száz kilométert utazott északra a dél-lengyelországi Przemysl környékéről, hogy teljes rekonstruálása után a Varmia-Mazúri vajdaság egyik településében újra hívőket fogadhasson.
A kupnai Istenszülő oltalma fatemplom 30 százalékban fennmaradt épületét az eredeti helyszíntől csaknem 650 kilométerre északra fekvő Godkowo faluban építik újjá. Az eddigi munkálatok alkalmával sikerült helyreállítani a falakat, így a következő hetekben már a tetőszerkezettel foglalkoznak az építészek. A tervek szerint az év végéig befejezik a munkákat.
Az épület áthelyezésének gondolata akkor fogalmazódott meg, amikor Andrzej Soroka görög katolikus pap egy kis templom felállítását kezdte tervezni a településen élő 80 hívő család számára. Az épületet elképzelései szerint a római katolikusok is használni fogják, mert ez lesz a falu egyetlen temploma.
A költöztetést a műemlékvédelmi felügyelet engedélyezte, biztosítva az eredeti helyén romosodó épület fennmaradását.
A Kupno faluban 1729-ben felállított ortodox templomot 1947-ig használták a helyi görög katolikusok. Azóta, hívők hiányában, raktárépületként szolgált. A teljes felújítást adományokból finanszírozzák.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:58 Fico - Az uniós vétójog eltörlése a közösség végét és háborús veszélyt is jelenthet
- 18:49 Romániában több mint ötszáz embert menekítettek ki a megáradt folyók útjából
- 16:42 Mexikói bevándorlót tartóztattak le Trump meggyilkolásával való fenyegetés miatt
- 14:39 Kína elítéli az Egyesült Államokban tanuló kínai diákok vízumának visszavonását
- 12:38 Nőtt a Szerencsejáték Zrt. árbevétele és nyeresége tavaly
- 10:37 Orbán Viktor: a brüsszeli tervek gazdaságilag lenulláznák Magyarországot
- 8:36 Prostitúcióra kényszerített két lányt egy javítóintézet igazgatója és az élettársa
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06