John Edwards közpénzből ápolt gyengéd viszonyt
Vádat emeltek egy volt amerikai elnökjelölt ellen
Hat pontban vádat emeltek pénteken John Edwards volt demokrata szenátor, alelnök- és elnökjelölt ellen, aki sokáig tagadta, hogy a 2008-as kampány idején viszonyt folytatott stábja videósnőjével.
2011.06.03 18:33MTIEdwards gyermeket nemzett Rielle Hunternek, majd több százezer dollárt fizetett ki neki kampánytámogatásokból, illetve költött arra, nehogy a felesége, Elisabeth tudomást szerezzen a viszonyról.
Az apaságot egy ideig Edwards stábjának egyik tagja, Andrew Young vállalta magára, aki 2010 januárjában leleplező könyvet jelentetett meg az ügyről. A politikus néhány nappal a könyv bemutatása előtt ismerte el a házasságon kívüli kapcsolatot és a gyereket.
A nagyesküdtszék által emelt vádak között - amelyekről a CNN pénteki értesülése szerint még vádalku születhet - szerepel az összeesküvés, hamis nyilatkozattétel és a kampányfinanszírozási törvények megsértése. A titkolt viszony idején Elisabeth Edwards rákbeteg volt. Az asszony tavaly decemberben hunyt el.
Edwards a Rielle Hunternek, valamint a viszony elleplezése végett kifizetett összegeket két kampánytámogatótól kapta. A volt elnökjelölt tagadta, hogy kampánypénzeket használt fel Hunter-affér eltusolására, de a vád szerint a szövetségi posztra pályázó személyeknek adott ajándék kampánytámogatásnak számít.
John Edwards több, mint egymillió dollárt kapott ajándékba két gazdag támogatójától, Rachel Mellontól és Fred Barontól. A 2008-as kampány idején magánszemélyek legfeljebb 4600 dollár közvetlen támogatást adhattak a jelölteknek.
Edwards 2004-ben John Kerry oldalán volt a demokraták alelnökjelöltje, majd 2008-ban maga próbálkozott a Fehér Ház meghódításával, de a pártján belüli előválasztások során alul maradt Barack Obamával szemben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:51 A kannabisz gyógyászati célú termesztéséről szóló törvényjavaslatot terjesztett elő a szlovén kormány
- 16:49 A brit esélyegyenlőségi törvény a születéskori biológiai nem alapján határozza meg a női nemet
- 14:47 Gyűjtést indítanak Nagyvárad nemrég megtalált, 112 éves címerének megmentésére
- 12:26 Kegyetlen gyerekgyilkosság - Mérgezett húsvéti tojásokat küldött egy nő az exe új családjának
- 10:17 Gyerekek rekedtek a felborult busz roncsai közé Dél-Karolinában
- 8:01 Lövöldözés tört ki a Floridai Állami Egyetemen
- 6:59 World Press Photo: palesztin fotós sebesült gázai kisfiút ábrázoló képe lett az Év Fotója
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06