Mubarak bekeményít?
Kijárási tilalmat vezettek be egész Egyiptomban
Hoszni Mubarak egyiptomi elnök az ország egész területére kiterjesztette az éjszakai kijárási tilalmat péntek este - jelentette a kairói állami televízió.
2011.01.28 20:26MTIA kormányzat két órával korábban Kairóban, Alexandriában és Szuezben vezetett be kijárási tilalmat este 18 órától reggel 7 óráig.
Kórházi források szerint Kairóban pénteken legalább 870-en sebesültek meg a kormányellenes tüntetéseken, néhány embert lőtt sebekkel ápolnak, állapotuk súlyos. Kórházba 420 embert kellett szállítani, további 450 tiltakozót a helyszínen láttak el orvosok. Félő, hogy tovább nő a sebesültek vagy a halottak száma.
Az EgyptAir egyiptomi légitársaság 12 órára felfüggesztette kairói járatainak indítását. A külföldről érkező járatok még leszállhatnak a fővárosban, de péntek este 9 után az EgyptAir gépei nem szállnak fel. A kairói repülőtér egyik névtelenül nyilatkozó vezetője közölte, hogy több nemzetközi járatot töröltek, legalábbis az éjszakára.
A Szuezi-csatorna az utóbbi három nap során is rendben működött, nem volt fennakadás a forgalomban. Egyelőre úgy tűnik, hogy szombaton sem lesznek zavarok, a hajók a tervezettnek megfelelően haladnak át a csatornán. Egyiptom kikötői ugyancsak rendben működnek.
A tíz év munkájának eredményeként 1869-ben átadott Szuezi-csatorna a Sínai-félsziget nyugati részét szeli át, és a földközi-tengeri Port-Szaíd várost köti össze a vörös-tengeri Szuezzel. A 163 kilométer hosszú csatornával vált lehetővé Európa és Ázsia között az észak-déli irányú vízi szállítás, Afrika megkerülése nélkül.
Hillary Clinton reformokat sürget az arab országban
Az egyiptomi kormányt és a tüntetőket is az erőszaktól való tartózkodásra szólította fel pénteken Washingtonban Hillary Clinton amerikai külügyminiszter.
Clinton - anélkül, hogy nyilatkozatában egyszer is kiejtette volna Hoszni Mubarak elnök nevét - kijelentette, hogy az Egyesült Államok kormánya támogatja az egyiptomi nép egyetemes emberi jogait és reformokat sürgetett az arab országban.
"Felszólítjuk az egyiptomi hatóságokat, hogy engedélyezzék a békés tüntetéseket és vonják vissza a kommunikáció megszüntetésére tett példátlan intézkedéseiket" - mondta az amerikai diplomácia vezetője. "A reformok abszolút létfontosságúak" - hangsúlyozta Hillary Clinton.
A külügyminiszter kifejezte kormánya aggodalmát a helyzet miatt és közölte, hogy Washington továbbra is nagy figyelemmel fogja követni a fejleményeket. "Továbbra is erős partnere szeretnénk lenni az egyiptomi kormánynak és az egyiptomi népnek. Az egyiptomiakra tartozik, hogy végül mi történik majd Egyiptomban."
Clinton hangsúlyozta: az arab ország partnereként sürgeti önmegtartóztatásra a biztonsági erőket, s arra, hogy ne siessenek az olyan, nagyon szigorú intézkedések bevezetésével, amelyek erőszakba fordulhatnak, és felszólított, hogy kezdődjön párbeszéd Egyiptom kormánya és népe között.

Óvatosságra inti az Egyiptomba utazó Magyarokat a Külügyminisztérium
A Külügyminisztérium honlapján arra hívja fel az Egyiptomba utazó magyar állampolgárok figyelmét, hogy az elmúlt napokban történt zavargások és tüntetések miatt kerüljék el a tüntetések helyszínét Kairóban és az ország más nagyvárosaiban.
A pénteken megjelent figyelmeztetésben az is olvasható, hogy ha az utazók elsősorban Sharm el-Sejk és Hurghada üdülőhelyeit keresik fel szervezett utazások keretében, fontolják meg az esetleg tervezett kairói látogatásuk elhalasztását.
Egyiptomban kedd óta kiterjedt kormányellenes tüntetések folynak. A demonstrálók ugyanarra panaszkodnak, mint a tunéziaiak: a növekvő élelmiszerárakra, a munkanélküliségre és az önkényuralmi kormányzásra.
Az ország 80 milliós lakossága évente 2 százalékkal növekszik, és a lakosság 60 százalékának - köztük a munkanélküliek 90 százalékának - életkora 30 év alatt van. A lakosság 40 százaléka kevesebb mint napi két dollárból él, egyharmada pedig írástudatlan.
A Külügyminisztérium január közepén közleményében határozottan arra kérte az utazókat, hogy halasszák el tunéziai utazásukat a helyzet normalizálódásáig.
Katonák oszlatták fel a tömeget az állami televíziónál
Katonák oszlatták fel a tömeget Kairó központjában az állami televíziónál pénteken késő este. A kormányellenes tüntetők előzőleg megpróbálták megostromolni a televízió székházát, csakúgy mint a külügyminisztériumot.
Az utcákon este páncélozott katonai járművek jelentek meg. Az al-Dzsazíra katari székhelyű hírtelevízió úgy tudja, hogy az elnöki gárda alakulatait vezényelték ki a főváros utcáira.
Kórházi források közlése szerint legalább öt tüntető vesztette életét pénteken, 870 pedig megsebesült.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:55 Szijjártó Péter: három új földgáztalálatot ért el a Mol Pakisztánban
- 10:38 Új kormánya van Szerbiának
- 8:34 BKM: a hétvégén tisztítják az Erzsébet hidat
- 6:21 Átadták a MATE felújított Tudásközpontját Szarvason
- 18:39 A legrégebbi ismert meteorraj figyelhető meg jövő hét kedden
- 16:37 Szijjártó: az amerikai pénzügyminisztérium levette Rogánt a szankciós listáról
- 14:35 Emelkedik a galandféreg-fertőzések száma
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06