Száz őrizetbevétel történ
Törökországban újabb letartóztatások voltak egy tervezett puccs miatt
Törökországban a bíróság vasárnap megerősítette kilenc személy letartóztatását, akit azzal a gyanúval fogtak el, hogy a kormány megdöntésére szervezkedtek. A sajtójelentések szerint az úgynevezett Ergenekon-ügyben már közel száz őrizetbe vétel történt.
2009.01.11 15:08MTIA rendőrség újabb és újabb gyanúsítottakat talál, ahogy a nyomozás előre halad. Van közöttük nyugalmazott tábornok és rendőrfőnök, katona- és tengerésztiszt, újságíró, egy pártvezér és egy egyetemi dékán is. A vád szerint merényleteket terveztek, és Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök kormányának erőszakos megdöntésére készültek.
A titkos szervezet halállistáján szerepelt többek közt az irodalmi Nobel-díjas Orhan Pamuk író, továbbá az Isztambulban székelő I. Bartholomaiosz, Konstantinápoly ortodox keresztény ökumenikus pátriárkája. A nyugtalanság keltésével állítólag a hadsereg beavatkozását szerették volna kiprovokálni.
Politikai elemzők szerint a bírósági ügy mögött a kormányon lévő iszlamista Igazság és Haladás Pártja (AKP) és a világi ellenzék közötti hatalmi harc húzódik meg.
Az ellenzék úgy véli, a puccsváddal a kormány meg akarja torolni, hogy tavaly bíróság útján akarták betiltatni az AKP-t.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06