Társadalom
Több ezer egészségügyi dolgozó tüntetett Romániában
Több ezer egészségügyi dolgozó tüntetett csütörtökön Romániában, egyebek mellett a bérezési törvény és a társadalombiztosítási rendszer tervezett reformja ellen.
2017.10.19 13:34MTIAz egészségügyi dolgozók érdekeit védő Sanitas szakszervezet által szervezett akción mintegy 7-8 ezren vettek részt. A tiltakozó megmozdulás az egészségügyi minisztérium közelében kezdődött, a résztvevők később a kormány épülete elé vonultak.
Azt kérték a kormánytól, hogy törölje az egészségügyben alkalmazott különböző pótlékok 30 százalékban való korlátozását, módosítsa a tavaly elfogadott bérezési törvény rendelkezéseit, és március 1-jétől valamennyi egészségügyi alkalmazott esetében alkalmazza a tervezett béremeléseket, hogy szűnjenek meg az igazságtalan bérezési különbségek a rendszeren belül. Amiatt is elégedetlenek, hogy a kormány meg akarja emelni az orvosok esetében a kötelező pótügyeletek számát. Kérik még, hogy 2018-ban egész évben kapjanak ebédjegyet az egészségügyben dolgozók.
Követelik, hogy a kabinet ne változtassa meg a társadalombiztosítási rendszert, ugyanis a járulékok fizetését át akarják hárítani teljes egészében a munkavállalókra. A tiltakozók szerint a tervezett intézkedés lényegében eltörölné a korábban számukra megítélt 25 százalékos béremelést.
A társadalombiztosítási rendszer reformja ellen október elején az Alfa Kartell szakszervezet is tüntetést szervezett Bukarestben, de a bukaresti kormánykoalíció nem hajlandó lemondani a tervről. Liviu Dragnea, a kormány fő erejét képviselő Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke korábban elmondta: a 2018-tól kilátásba helyezett béremelések a közszférában csak akkor hajthatók végre, ha a társadalombiztosítási rendszert is megreformálják.
A kormány szerint a tb-járulékoknak teljes egészében a munkavállalókra való áthárítása következtében nem nőnek a dolgozók adóterhei, mert ezzel egy időben 4,25 százalékponttal, 35 százalékra csökkentik a járulékokat, a személyi jövedelemadót pedig 16 százalékról 10 százalékra mérsékelik.
A Sanitas a csütörtöki megmozdulást követően dönthet arról, hogy következő lépésként általános sztrájkot hirdet vagy nem.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06