Iszlám állam
Terrortábort semmisítettek meg Afganisztánban
Helyi egységek amerikai támogatással az Iszlám Állam egyik táborát semmisítették meg.
2016.07.26 16:16MTINapok alatt több mint kétszáz dzsihadistával végeztek a biztonsági erők, mialatt felszámolták az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet egyik támaszpontját a kelet-afganisztáni Nangarhar tartományban. A műveletet vezető Naszim Szangi tábornok kedden bejelentette: újoncok kiképzése folyt a létesítményben.
Az iszlamisták bázisa fegyverraktárként is működött, emellett a létesítmény területén egy kórház is üzemelt – ismertette az afgán tábornok, aki szerint az elmúlt négy nap során a hadsereg a dzsihadisták mintegy 270 harcosával végzett Nangarharban.
Rendőrségi források úgy tudják: ezekben az összecsapásokban vesztette életét Szaid Emarati, az IÁ Nangarhar tartományért felelős katonai parancsnoka is. Emellett pedig húsz dzsihadistát is sikerült elfogni - mondta Haszrat Huszain Masrikival rendőrségi szóvivő. A szombat este Kabulban történt kettős merényletben legkevesebb 80-an vesztették életüket és több mint 230-an megsebesültek. A merénylet elkövetőjeként az Iszlám Állam jelentkezett.
Ugyanakkor az afganisztáni NATO-küldetés, az Eltökélt Támogatás (Resolute Support) fedőnevű misszió szóvivője szerint nincs jele az IÁ megerősödésének a közép-ázsiai országban. Charlie Cleveland tábornok hétfőn elmondta: "úgy véljük, hogy a terrorszervezet ugyanabban, vagy esetleg rosszabb helyzetben van, mint két hónappal ezelőtt". Szerinte az IÁ harcosainak száma jelenleg 1000 és 3000 közé tehető.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06