Állatvédelem
Tízezer kutya és macska várja a halált: elkezdődött a yulini kutyahús-fesztivál
Kezdetét vette az évente megrendezésre kerülő kutyahús-fesztivál a dél-kínai Yulinban. A rendezvényt óriási kínai és nemzetközi tiltakozás kíséri.
2016.06.21 18:53ma.huVárhatóan mintegy tízezer kutyát és macskát ölnek le és esznek meg a 10 napos fesztiválon Yulinban – írja a BBC.
Aktivisták szerint az esemény kegyetlen, éppen ezért már 11 millió aláírásnál tart az a petíció, amely a fesztivál betiltását követeli. A helyi önkormányzat ugyanakkor azt közölte, hogy az esemény nem részesül állami támogatásban, állításuk szerint a rendezvény mögött magánvállalkozások állnak.
A kutya húsának evése mintegy 500 évre tekint vissza Kínában, Dél-Koreában, és más országokban is, ahol a tiltakozók abban bíztak, hogy a hőség esetleg eltántorítja a szervezőket.

A yulini fesztivál, amelyet a nyári napforduló idejére szerveztek, egy viszonylag új eseménynek számít az elhíresült hutyahús-fesztiválok között, csupán néhány éve kerül megrendezésre.
Habár a helyiek és a szervezők is azt állítják, az állatok leölése „humánus módon” történik, az ellenzők szerint a kutyákat és macskákat brutálisan kegyetlenül, nyilvánosan végzik ki, sokszor agyonverik, vagy élve megfőzik őket.
A fesztivált megelőzően az állatok kis, zárt ketrecekben várják a biztos halált.
Fotók tanúsága szerint néhány állat nyakörvet visel, ami arra enged következtetni, hogy ellopott háziállatok is lehetnek közöttük.
#China #Yulin
— WordsOnLife (@wordsonlife) 2016. június 20.
Starting tomorrow, creatures resembling humans will begin to inflict horrific pain on cats & dogs .. pic.twitter.com/0eiSOW4ofB
10 million dogs & cats are killed each year, all bc China believe tortured meat brings health benefits😥 #StopYulin pic.twitter.com/kZFGEpbBbR
— morgan ✨ (@_glassheartsx) 2016. június 21.
Őket megmentették az állatvédők
BREAKING: @HSIGlobal saves another 20 dogs from #Yulin death https://t.co/m53WdOql1E via @Daily_Express pic.twitter.com/UXkVpd3ykr
— HSI United Kingdom (@HSIUKorg) 2016. június 20.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06