Migráció
CSU: törvényben kell szabályozni a muszlim vallás gyakorlását Németországban
A "politikai iszlám" hátráltatja a muszlimok társadalmi beilleszkedését, ezért "határozottabban és kritikusabb hozzáállással" kell foglalkozni a témával.
2016.04.13 11:32MTINémetországban törvényt kell alkotni a muszlim vallás gyakorlásáról, a jogszabályban rendelkezni kell a többi között arról, hogy tilos a muszlim közösségek anyagi támogatása külföldről - mondta a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) főtitkára egy szerdai lapinterjúban.
Andreas Scheuer a Die Welt című lapban megjelent interjúban kiemelte, hogy a "politikai iszlám" hátráltatja a muszlimok társadalmi beilleszkedését, ezért "határozottabban és kritikusabb hozzáállással" kell foglalkozni a témával.
Meg kell alkotni egy "iszlámtörvényt", amely véget vet annak a gyakorlatnak, hogy külföldről, főleg Törökországból és Szaúd-Arábiából finanszíroznak mecseteket és egyéb muszlim intézményeket, például óvodákat.
A jogszabályban rendelkezni kell arról is, hogy a hitszónoki állás betöltésének feltétele a Németországban szerzett szakirányú végzettség és a német társadalom alapértékeinek tisztelete, az igehirdetés nyelve pedig a német - mondta az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) testvérpártjának főtitkára.
Hangsúlyozta: a "felvilágosult Európának saját iszlámra" van szüksége, és meg kell akadályoznia "más, részben szélsőséges értékrendek importját". A 82 milliós Németországban nagyjából 4-4,5 millió muszlim él, többségük szunnita török. Tavaly a menekülthullám révén valószínűleg több mint félmillióval nőtt a muszlimok száma az országban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
- 8:22 Nyugdíjkorrekciót javasol a miniszterelnöknek írt levelében a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa
- 6:40 Nyitott hasfallal született erdélyi kislányon végeztek sikeres műtéteket Szegeden
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06