Terror
Visszafoglalták Palmürát az elvakult dzsihadistáktól
A város keleti részén még fegyverropogás hallatszott vasárnap reggel.
2016.03.27 12:18MTI
Néhány értékes műemlék valóban megsemmisült, az ókori romok nagy része azonban túlélte az iszlamisták elmúlt tíz hónapos uralmát Palmürában, amelyet vasárnap foglalt vissza a szíriai hadsereg az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezettől - derült ki a világörökségi helyszínről készített legfrissebb felvételekből. Szakemberek szerint a károk helyreállításához öt évre lenne szükség.
Mámún Abdul-Karim, a szíriai régészeti hivatal vezetője szerint a hatóságok "a legrosszabbra számítottak", ám "a terület, általánosságban véve, jó állapotban van". Abdul-Karim hétfőn látogatott el Palmürába, hogy megkezdje az ókori műkincsek állapotának felmérését - számolt be a BBC News, amely közzétette a vasárnap készült felvételeket az ókori romvárosról.

"Amennyiben megkapjuk az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) jóváhagyását, akkor öt éven belül helyreállítjuk az Iszlám Állam által megrongált, vagy elpusztított épületeket" - idézte Abdul-Karim az Al-Arabíja hírtelevízió honlapja.
A Damaszkusztól 205 kilométerre keletre fekvő Palmürát (arab nevén Tadmur) az Iszlám Állam harcosai 2015 májusában foglalták el és nem sokkal később kivégezték azt az archeológust, aki negyven éve felügyelte a város értékes romjait.
A terrorszervezet világnézete szerint az ókori műemlékek a bálványimádás kellékei, ezért bűnös dolgok. A megszállás tíz hónapja alatt az IÁ két kétezer éves templomot, egy diadalívet és több toronysírt is megsemmisített Palmürában, ami hatalmas nemzetközi felháborodást váltott ki.
A szíriai konfliktust megelőzően évente több mint 150 ezer turista kereste fel a romvárost.
A szíriai állami média jelentése szerint a szíriai hadsereg vasárnap foglalta vissza Palmürát. Az állami televízió a hadsereg közleményére hivatkozva közölte: a kormányerők "átvették a teljes irányítást Palmüra felett". A katonai kommüniké szerint a település elfoglalása annak a jele, hogy az IÁ megrendült. A szíriai kormányerők az orosz légierő és más szövetséges milíciák segítségével március elején indították meg offenzívájukat a város visszafoglalására.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
- 6:38 Feszül a helyzet: India rakétákat lőtt három pakisztáni légibázisra
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06