"Égi áldás"
Repülés közben gondolta meg magát az Airbus-hajtómű
A levegőben veszítette el egy Airbus egyik hajtóművét Lisszabonnál, darabjai autókra hullottak.
2014.07.13 09:17MTI
Nem sokkal a felszállás után, a levegőben elveszítette egyik hajtóművét a TAP portugál légitársaság egyik Airbus A330 típusú utasszállító gépe Lisszabon közelében, és a hajtómű egyes darabjai egy házra és autókra hullottak - közölte szombat este a rendőrség. Emberéletben nem esett kár.
A 268 emberrel a fedélzetén Sao Paulóba tartó gépnek vissza kellett fordulnia, majd biztonságosan leszállt a portugál fővárosban - közölte a légitársaság.
Egy szemtanú, akire szintén hullott valamennyi a gépdarabokból, egy tévéadónak nyilatkozva elmondta, hogy nagyobb alkatrészek betörték több autó szélvédőjét és megrongálták egy ház redőnyét Camarate külvárosi negyedben. Amikor felnézett az égre, azt látta, hogy füstöl a repülőgép - tette hozzá.
A légitársaság szerint a hajtómű meghibásodása szokatlan hanggal járt, de nem történt robbanás. A repülőgép utasai egy másik járattal az este elutaztak Sao Paulóba- mondta egy szóvivő.
A közepes és nagy távolságokra tervezett A330-asoknak két hajtóműve van.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
- 8:22 Nyugdíjkorrekciót javasol a miniszterelnöknek írt levelében a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa
- 6:40 Nyitott hasfallal született erdélyi kislányon végeztek sikeres műtéteket Szegeden
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06