Ukrán-válság
Két orosz újságíró vesztette életét Ukrajnában
Moszkva azt követelte a kijevi hatóságoktól, hogy vizsgálják ki a történteket.
2014.06.17 22:39MTI
Két orosz újságíró vesztette életét Ukrajnában, miután tüzérségi összecsapás robbant ki az ukrán hadsereg és az oroszbarát erők között az ország keleti részében fekvő Luhanszk környékén - közölte kedden a Rosszija-24 orosz televízió. A VGTRK orosz állami televízió- és rádiótársaság háromfős stábja a Luhanszktól északra fekvő Metalaiszt falunál forgatott, és golyózáporba került.
Anton Volosin hangmérnök a helyszínen meghalt, míg a tudósító Igor Kornyeljuk a kórházba szállítás után. Operatőrüknek nem esett baja. A korábbi hírek még arról szóltak, hogy Volosin eltűnt. Az orosz külügyminisztérium a honlapjára feltett közleményében azt írta, hogy az újságírók halála az oroszbarát felkelők ellen indított ukrán hadművelet "bűnös jellegét" bizonyítja. Moszkva egyben azt követelte a kijevi hatóságoktól, hogy vizsgálják ki a történteket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06