Egy héttel a bevezetés után
Egyiptom felfüggesztette a légiközlekedést Iránnal
Csupán egy héttel azután, hogy Egyiptom 34 évi szünet után újraindította a kereskedelmi légijáratokat közte és Irán között, a hazai radikális szunniták tiltakozása miatt Kairó felfüggesztette hétfőn e járatok közlekedtetését.
2013.04.09 09:07MTIKairó és Teherán között az 1979. évi iráni iszlám forradalom után szakadt meg a diplomáciai kapcsolat amiatt, hogy Egyiptom menedéket adott a hatalmától megfosztott iráni sahnak, Reza Pahlavinak. A jelenleg hatalmon lévő iszlamista egyiptomi vezetés óvatosan közeledik Teheránhoz, és a légiforgalom újraindítása volt a kapcsolatok helyreállításának egyik látványos jele.
A légiforgalom az Air Memphis egyiptomi légitársaság Kairóból Teheránba tartó járatával indult meg szombaton. Ez ellen tiltakozva mintegy száz ultrakonzervativ szalafista pénteken kövekkel dobálta meg egy magas rangú iráni diplomata kairói rezidenciáját. A radikális szunniták azzal vádolják Iránt, hogy síita hittérítőként lép fel szunnita országokban.
Az egyiptomi idegenforgalmi minisztérium szóvivője közölte, hogy tárgyaltak Teheránnal, és az a döntés született, hogy június közepéig szüneteltetik a kereskedelmi járatokat a két ország között.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06