Szíria
Aknák csapódtak be egy egyetemi épületbe Damaszkuszban, sokan meghaltak
Legalább tizenkét diák halt meg, amikor csütörtökön aknák csapódtak be az építészeti kar Damaszkusz központjában álló épületébe - jelentette a szíriai hivatalos televízió.
2013.03.28 16:00MTIA kormánypárti al-Ihbaríja televízió, amely szerint "terroristák" (a Bassár el-Aszad rendszere ellen harcoló fegyveres lázadók) követték el a támadást, felvételeket mutatott a kórházba szállított sebesült diákokról és a találat érte egyetemről. Az egyetem épületében - vélhetően a büfében - készült felvételeken hatalmas vértócsákat, összetört székeket és asztalokat lehetett látni.
A hét eleje óta a lázadók több támadást intéztek a főváros ezen térsége ellen, ahol több hivatalos épület áll, közöttük a televízióé; a támadásokban öten haltak meg.
Az elmúlt hetekben egyre sűrűbben támadják a lázadók tüzérséggel és rakétákkal Damaszkuszt, a rendszer erősségét - a kormánycsapatok pedig megpróbálják semlegesíteni a peremvárosokban a lázadók kezén lévő övezeteket, és megakadályozni, hogy a lázadók előrenyomuljanak a városközpont felé.
A peremvárosokban csütörtökön is harcok dúltak az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű emberi jogi szervezet szerint.
A főváros északkeleti részében fekvő Kabún negyedben heves harcok törtek ki hajnalban a lázadók és a kormányerők között, a környéket harckocsikkal lőtték - közölte az OSDH.
Harcok voltak a palesztinok lakta Jarmúk negyed és Hadzsar al-Aszvad déli peremváros közötti úton is, valamint a délnyugati Kadám negyedben.
Szerdán erőszakcselekményekben 148 ember halt meg Szíria-szerte, közöttük 63 polgári személy, 28 katona és 57 lázadó.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:36 Prostitúcióra kényszerített két lányt egy javítóintézet igazgatója és az élettársa
- 6:36 Scott Ritter - A Nyugat segíthetett Ukrajnának célba venni Putyin helikopterét
- 22:33 Titkosszolgálati tisztnek adták ki magukat, letartóztatták őket
- 20:32 Meteorológia: megdőlt a fővárosi napi szélrekord
- 18:12 Holland meteorológiai intézet: Belgium szelet lop Hollandiától az Északi-tengeren
- 16:17 Európai Bizottság: az EU közeledik az üvegházhatásúgáz-kibocsátás 55%-os csökkentéséhez
- 14:06 A világ legrégebbi teljes emberi ujjlenyomatát találták meg spanyol tudósok
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06