Féltékenységből névtelen e-maileket küldött
Nem vádolják meg kiberzaklatással a volt CIA-főnök szeretőjét
Amerikai szövetségi ügyészek kedden bejelentették, hogy nem emelnek vádat kiberzaklatás címén Paula Broadwell ellen, aki David Petraeusnak, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) volt igazgatójának életrajzírója és szeretője volt.
2012.12.18 21:00MTI Broadwell féltékenységből névtelen e-maileket küldött Jill Kelley-nek, Petraeus másik barátnőjének, és ez keltette fel a Szövetégi Nyomozó Iroda (FBI) érdeklődését, és derített fényt az életrajzíró és a CIA-főnök viszonyára, amely végül a nyugalmazott tábornok lemondásához vezetett.
Mind a 60 éves Petraeus, mind pedig a 40 éves Broadwell házas. Broadwellnek két gyermeke van.
A felső tízezerhez tartozó Kelley is férjezett.
Kedden nem volt világos, hogy az ügyészség folytatja-e vizsgálatát Broadwell ellen azzal összefüggésben, hogy törvényt sértett-e bizalmas dokumentumok kezelésében. A nyomozók ugyanis a nő számítógépén jelentős mennyiségű bizalmas anyagot találtak. Broadwell és Petraeus egyaránt azt vallották, hogy nem osztottak meg államtitkokat.
Az asszony ügyvédjét nem értesítették arról, hogy folyik-e még vizsgálat más ügyben, az ügyészség pedig csak a kiberzaklatás vádjának ejtését jelentette be.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-kép miatt
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06