Illegális bevándorlás
Illegális bevándorlókat utaztatott a volt gárdakapitány - a TEK fogta el
Illegális bevándorlók Budapestre utazásának megszervezésével gyanúsítja a rendőrség a Jobbikhoz közel álló egykori Új Magyar Gárda kapitányát, Kiss Róbertet és társát, akiket a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egysége kedden hajnalban Röszke térségében fogott el.
2015.07.24 12:21MTIA Napi Gazdaság közlése szerint az akcióról a nevek említése nélkül a TEK szerdán számolt be, amikor azt közölték, a felderítési igazgatóság látókörébe került elkövetőket akkor érték tetten, amikor az illegális bevándorlókat utaztató páros éppen öt, Szíriából érkező bevándorlóval megállapodott a szállításukról.
A TEK azt írta: a két férfira azután csaptak le, hogy az elfogottak a felderítési igazgatóság látókörébe kerültek, mint akik anyagi ellenszolgáltatás fejében a szerb-magyar határszakaszon érkező bevándorlók országon belüli utazását szervezik. Kiss Róbertet - aki a büntetőeljárás tényét a Facebookon már aznap tudatta - és társát a szegedi rendőrkapitányságra szállították, és jogellenes tartózkodás segítésének elkövetésével gyanúsították meg.
Kiss Róbert pénteken a Facebook közösségi portálon azt írta: "az elfogás ténye tényleg valós amit a portálok leírtak, de azt már elfelejtették közölni, hogy az elfogáskor rajtam kívül az autóban senki nem tartózkodott". Állítása szerint a "REND vezetése és állománya megunva a fél és kevésbé hiteles információkat, pár ember bevonásával egy három részletben végrehajtandó tervezetet dolgozott ki a jelenlegi migráns helyzettel kapcsolatban", ennek részeként utaztak a térségbe, ahol felmérték a migránsokat szállítókat, valamint a szállítási útvonalakat, azonban "senkit nem érdekelt a rendőrségen" az, amit kiderítettek.
A Terrorelhárítási Központ az MTI megkeresésére pénteken annyit közölt: nem vizsgálják az elfogott célszemélyek politikai hovatartozását, illetve nem adhatnak róluk személyes adatokat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06