Kiskunhalas
Negyedóra alatt elcsípték a balesetet okozó ittas bosnyák sofőrt
A védett úton közlekedő személygépkocsi a járdára sodródott majd egy házfalnak csapódott, melynek eredményeképpen a gépkocsiban helyet foglaló két gyermek - egy 4 éves kislány és egy 7 éves kisfiú - megsérült.
2014.06.24 11:56ma.hu
A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya nyomozást indított segítségnyújtás elmulasztása és járművezetés ittas állapotban bűntettek elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 35 éves bosnyák állampolgárral szemben.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a férfi 2014. június 23-án 4 óra 20 perckor személygépkocsival közlekedett Kiskunhalason a Kossuth utcán, majd a Széchenyi utca kereszteződéséhez érve nem állt meg és nem adott elsőbbséget az 53-as számú főúton, Tompa irányába haladó személyautónak, melynek következtében összeütköztek.
A védett úton közlekedő személygépkocsi a járdára sodródott majd egy házfalnak csapódott, melynek eredményeképpen a gépkocsiban helyet foglaló két gyermek - egy 4 éves kislány és egy 7 éves kisfiú - megsérült. Az ütközést követően a 35 éves külföldi férfi megállás és segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről.
Az egyenruhások a balesetet okozó sofőr kilétének és tartózkodási helyének megállapítása érdekében azonnal megkezdték az adatgyűjtést, mely 15 percen belül eredményre vezetett, a helyszín közelében elfogták a férfit. Mivel felmerült az ittasság gyanúja, ezért a sofőrrel szemben légalkoholtesztert alkalmaztak, mely pozitív értéket jelzett.
A rendőrök vér- és vizelet mintavételre előállították a férfit, majd ezt követően - szabadlábon hagyása mellett - gyanúsítottként hallgatták ki. A terhelt beismerte, hogy alkoholfogyasztást követően ült a volán mögé, továbbá azt is, hogy segítségnyújtás nélkül távozott a baleset helyszínéről.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06