Forró nyomon a rendőrség
"Birkazokni" vezette nyomra a rendőröket
Ellopták a juhokat, azonban azok olyan különös ismertetőjellel rendelkeztek, amely alapján nem tudtak elbújni száz másik mellett sem.
2012.11.07 22:59ma.hu
A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság ügyeletére érkezett bejelentés alapján a település külterületén, a Tisza-híd polgári oldalán ismeretlen tettesek négy juhot loptak el egy tanyáról.
A forrónyomos szolgálatot teljesítő nyomozó gyors munkájának eredményeként pár óra alatt megtalálták a tolvajt az állatokkal együtt.
A bűncselekmény elkövetésével gyanúsított ároktői férfi ugyan tagadta tettét, azonban a megtalált birkákra tagadhatatlanul ráillettek a sértett által megadott ismertetőjegyek, így például az, hogy kettő vemhes és a többi úgynevezett zoknis lábú.
A bűncselekménnyel okozott kár megtérült, a hatóság lopás miatt indított eljárást az ügyben - tájékoztatta a ma.hu-t a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Irodája a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság tájékoztatása alapján.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06