Önmerénylő
Megjátszották a lövöldözéses támadást
Saját maga ellen követett el megrendezett merényletet az a férfi, aki azt állította, hogy rálőttek autójára a főváros VII. kerületében. A rendőrség két emberrel szemben indított eljárást, egyiküket, aki elsütötte a fegyvert, őrizetbe vették.
2012.09.18 19:10HavariaPressSzeptember 12-én este dördült el egy lövés a VII. kerületi Nefelejcs utcában. Az "áldozat" elmondása szerint autója mögött várakozott, mikor valaki rálőtt. Az 53 éves férfi meg is nevezte támadóját, üzlettársát. A fegyverszakértő megállapította, hogy az autó jobb első részén egy éles lőszertől származó rongálódás található. A feltételezett elkövetőről közben kiderítették a rendőrük, hogy a bűncselekmény időpontjában vidéken tartózkodott, több tanú igazolt neki alibit. Az "áldozat" folytatólagos kihallgatása során ellentmondásba keveredett, majd megtört, s bevallotta, ő és társa tervelte ki, s hajtotta végre a merényletet. Terveik szerint a bűncselekményt vállalkozó ismerősükre próbálták rákenni, hogy megszerezzék közös cégük 42 milliós bevételét.
A rendőrök elfogták az önmerénylő társát, azt a 39 éves férfit, aki meghúzta a ravaszt. A férfit őrizetbe vették, s kezdeményezték előzetes letartóztatását. Ellene fegyveresen elkövetett garázdaság miatt indult eljárás. Az "áldozattal" szemben hamis vád miatt tettek feljelentést az ügyészségen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-képből
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06