Már eltörölték a kötelező dózist

A brit haditengerészetnél két bögre rum volt a napi adag

Az első rumos koktél elkészítése is a brit haditengerészethez, pontosabban Sir Edward Vernon angol admirális nevéhez fűződik.

2010.10.08 10:00ma.hu
nyomtatásKinyomtatom
beszélj rólaFórumozok róla
+Nagyobb betűméret-Kisebb betűméretbetűméret

A rum a koktélok alapja, de az a legény, aki tisztán issza.

A brit haditengerészetnél például ez volt a napi betevő, a rumos koktélokat is egy admirálisnak köszönhetjük, a minőségi rumot pedig a karibi klímának.

Zóna-rumkörkép, csak tisztán.

Az óceánok uraként ismert brit haditengerészet már az 1600-as években bevezette, hogy minden 18 év feletti tengerésze sör helyett naponta kétszer egy bögre nyolcvanszázalékos rumot kapjon.

A páratlanul eredeti döntésnek köszönhetően jócskán csökkent a hajókon a fedélzeti feszültség, de néha a létszám is, hiszen drámaian sok kótyagos tengerész esett a tatról a vízbe.

Noha a maró ízű ital kiváló fájdalomcsillapítónak bizonyult a kisebb tengeri műtéteknél, a hajózók egészségének és életének védelmében 1850-ben a fejadagot a felére csökkentették, majd az amerikaiak 1862-ben, a hagyományaikhoz jóval hűbb angolok 1970-ben végleg eltörölték.

Az első rumos koktél elkészítése is a brit haditengerészethez, pontosabban Sir Edward Vernon angol admirális (1684–1757) nevéhez fűződik.

A matrózaiért aggódó kapitány vezette be a napi rumadag vízzel hígítását 1:4 arányban. Sőt az ihatóbbá tétel érdekében javasolta citrusok használatát is a keverékhez. A matrózok már az alkotó életében csodálattal adóztak neki, hiszen – noha nem tudtak róla – a nedűbe juttatott C-vitaminnak köszönhetően a skorbut ellen is hatásos volt a védőital.

A hálás matróznép el is nevezte grognak, Sir Edward Vernon beceneve után, mert maguk közt csak Old Grognak hívták, a gúnynevet a kapitány által gyakran hordott durva, grogram kabát miatt akasztották rá. Persze a cukornádat a nagy tengeri felfedezések előtt is ismerte az emberiség. Már az ókorban termelték, sőt Kínában és Délkelet-Ázsiában erjesztett italt is készítettek belőle.

A magas cukortartalmú nád igazi karrierje viszont akkor kezdődött, amikor Amerika felfedezése után az első telepesek a karibi szigetvilágban létrehozták hatalmas ültetvényeiket.

Az olcsó afrikai munkaerővel pár évtizeden belül megkezdődhetett a jó minőségű és nagyüzemi méretű cukornádtermesztés és cukorgyártás. Azóta is ez a térség adja a legjobb minőséget, elsősorban Jamaica, Puerto Rico, Martinique és Kuba, nem csoda, hogy a csúcsrumok ezekről a szigetekről kerülnek a bárpultokra.

Mind közül Kuba emelkedett a legmagasabbra a termelt mennyiség és a nemzetközi ismertség tekintetében, nem kicsit az amerikai alkoholtilalom idején bevezetett szeszturizmusnak köszönhetően.

Pedig a rumkészítés nem is olyan bonyolult dolog. A frissen learatott cukornádat először kipréselik.

Az egyszerűbb eljárás szerint a cukornád levét közvetlenül erjesztik, majd desztillálják, míg a macerásabbnál a nádléből előbb kinyerik a cukor nagy részét, utána a visszamaradó, nagyjából negyvenszázalékos cukortartalmú melaszt erjesztik és desztillálják.

Aki markáns, aromásabb párlatot szeretne előállítani, az a szakaszos, aki simább, könnyebb italt akar nyerni, az a folyamatos lepárlást választja. Az elsőnél némiképp alacsonyabb, a másodiknál magasabb alkoholfokú szesz keletkezik.

Az így nyert italt (spanyolul: aguardiente) tisztítás, szűrés után a maestro ronerók, a „rumkeverő mesterek” házasítják, és vagy azonnal palackozzák, vagy tölgyfa hordós érlelésnek vetik alá. Noha a környékre jellemző magas külső hőmérséklet miatt jelentős mennyiség párolog el évente a hordókból, az érlelt változat nemcsak a fogyasztóknak, hanem a készítőknek is közelebb áll a szívükhöz, elsősorban amiatt, hogy a 15–25 éves palackokat igencsak borsos áron mérik. Mivel a legkedveltebb koktélok többségében rum az alapanyag, a bárokban megannyi névvel találkozhatunk. Havana Club, Captain Morgan, Bacardi, Appleton, Mount Gay, Barbancourt, Saint James, Demerara, hogy csak a leghíresebbeket említsük. Megannyi változatuk között elsősorban a színük alapján tudunk eligazodni.

Az áttetsző párlat a white, blanco vagy silver nevet viselheti, a rövid időre fahordóba kerülő verziók a gold vagy oro nevet kapják.

A sötét, barnába forduló rumok jellemzője a testes, aromás íz és illat, amely a hosszú, legalább hét-nyolc éves, hordós érlelés eredménye, a címkén az añejo felirat utalhat rá. Külön kategóriát képeznek az ízesített (spiced) rumok, elsősorban goldból készítik őket fűszerezéssel.

grog

Az első rumos koktél elkészítése is a brit haditengerészethez, pontosabban Sir Edward Vernon angol admirális (1684–1757) nevéhez fűződik.

A rum a koktélok alapja, de az a legény, aki tisztán issza. A brit haditengerészetnél például ez volt a napi betevő, a rumos koktélokat is egy admirálisnak köszönhetjük, a minőségi rumot pedig a karibi klímának. Zóna-rumkörkép, csak tisztán.

Az óceánok uraként ismert brit haditengerészet már az 1600-as években bevezette, hogy minden 18 év feletti tengerésze sör helyett naponta kétszer egy bögre nyolcvanszázalékos rumot kapjon. A páratlanul eredeti döntésnek köszönhetően jócskán csökkent a hajókon a fedélzeti feszültség, de néha a létszám is, hiszen drámaian sok kótyagos tengerész esett a tatról a vízbe. Noha a maró ízű ital kiváló fájdalomcsillapítónak bizonyult a kisebb tengeri műtéteknél, a hajózók egészségének és életének védelmében 1850-ben a fejadagot a felére csökkentették, majd az amerikaiak 1862-ben, a hagyományaikhoz jóval hűbb angolok 1970-ben végleg eltörölték.

Az első rumos koktél elkészítése is a brit haditengerészethez, pontosabban Sir Edward Vernon angol admirális (1684–1757) nevéhez fűződik. A matrózaiért aggódó kapitány vezette be a napi rumadag vízzel hígítását 1:4 arányban.

Sőt az ihatóbbá tétel érdekében javasolta citrusok használatát is a keverékhez. A matrózok már az alkotó életében csodálattal adóztak neki, hiszen – noha nem tudtak róla – a nedűbe juttatott C-vitaminnak köszönhetően a skorbut ellen is hatásos volt a védőital.

A hálás matróznép el is nevezte grognak, Sir Edward Vernon beceneve után, mert maguk közt csak Old Grognak hívták, a gúnynevet a kapitány által gyakran hordott durva, grogram kabát miatt akasztották rá.

Persze a cukornádat a nagy tengeri felfedezések előtt is ismerte az emberiség. Már az ókorban termelték, sőt Kínában és Délkelet-Ázsiában erjesztett italt is készítettek belőle.

A magas cukortartalmú nád igazi karrierje viszont akkor kezdődött, amikor Amerika felfedezése után az első telepesek a karibi szigetvilágban létrehozták hatalmas ültetvényeiket. Az olcsó afrikai munkaerővel pár évtizeden belül megkezdődhetett a jó minőségű és nagyüzemi méretű cukornádtermesztés és cukorgyártás.

Azóta is ez a térség adja a legjobb minőséget, elsősorban Jamaica, Puerto Rico, Martinique és Kuba, nem csoda, hogy a csúcsrumok ezekről a szigetekről kerülnek a bárpultokra. Mind közül Kuba emelkedett a legmagasabbra a termelt mennyiség és a nemzetközi ismertség tekintetében, nem kicsit az amerikai alkoholtilalom idején bevezetett szeszturizmusnak köszönhetően. Pedig a rumkészítés nem is olyan bonyolult dolog. A frissen learatott cukornádat először kipréselik. Az egyszerűbb eljárás szerint a cukornád levét közvetlenül erjesztik, majd desztillálják, míg a macerásabbnál a nádléből előbb kinyerik a cukor nagy részét, utána a visszamaradó, nagyjából negyvenszázalékos cukortartalmú melaszt erjesztik és desztillálják.

Aki markáns, aromásabb párlatot szeretne előállítani, az a szakaszos, aki simább, könnyebb italt akar nyerni, az a folyamatos lepárlást választja. Az elsőnél némiképp alacsonyabb, a másodiknál magasabb alkoholfokú szesz keletkezik.

Az így nyert italt (spanyolul: aguardiente) tisztítás, szűrés után a maestro ronerók, a „rumkeverő mesterek” házasítják, és vagy azonnal palackozzák, vagy tölgyfa hordós érlelésnek vetik alá.

Noha a környékre jellemző magas külső hőmérséklet miatt jelentős mennyiség párolog el évente a hordókból, az érlelt változat nemcsak a fogyasztóknak, hanem a készítőknek is közelebb áll a szívükhöz, elsősorban amiatt, hogy a 15–25 éves palackokat igencsak borsos áron mérik.

Mivel a legkedveltebb koktélok többségében rum az alapanyag, a bárokban megannyi névvel találkozhatunk. Havana Club, Captain Morgan, Bacardi, Appleton, Mount Gay, Barbancourt, Saint James, Demerara, hogy csak a leghíresebbeket említsük.

Megannyi változatuk között elsősorban a színük alapján tudunk eligazodni. Az áttetsző párlat a white, blanco vagy silver nevet viselheti, a rövid időre fahordóba kerülő verziók a gold vagy oro nevet kapják.

A sötét, barnába forduló rumok jellemzője a testes, aromás íz és illat, amely a hosszú, legalább hét-nyolc éves, hordós érlelés eredménye, a címkén az añejo felirat utalhat rá.

Külön kategóriát képeznek az ízesített (spiced) rumok, elsősorban goldból készítik őket fűszerezéssel. Aki pedig már eligazodik a színek alapján, az előbb-utóbb a területenként, érlelésenként, párlóüzemenként, cégenként eltérő aromákat is felfedezheti.

Így jelenik meg a kóstoláskor először a melasz, a vanília, a karamell és a szegfűszeg aromája, majd a fahéj, a pörkölt magvak és akár az ananász is.

Aki inkább koktélokba keverve szereti, az a világos rumokat a Daiquiriben, a Bacardiban, a Piña Coladában, a Mojitóban és a Cuba Librében keresse, míg a testesebb, sötétebb fajtákat a Mai Taiban, a Planters Punchban, a Scorpionban vagy a Zombie-ban.

Kapcsolódó írások:

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.