A megfelelő társ: genetikailag eltérő tőlünk
Ellentétek vonzásában párosodik az ember
Társkereséskor az ellentétek valóban vonzzák egymást - állapította meg egy brazil tanulmány, amely szerint az emberek öntudatlanul is nagyobb valószínűséggel választanak olyan partnert, aki genetikailag inkább eltér tőlük.
2009.05.25 11:52MTIHázaspárokat vizsgálva bizonyítékot találtak arra, hogy abban a DNS-szakaszban, amely az immunrendszert irányítja, nagyobb a genetikai eltérés közöttük, mint a véletlenszerűen kiválasztott pároknál. "Vélhetően ez valamiféle evolúciós stratégia részeként alakult ki így, hogy az egészséges szaporodást biztosítsa a természet.
A genetikai változatosság ugyanis előnyt jelent az utódok szempontjából" - közölte Maria da Graca Bicalho, a brazil Paranai Egyetem kutatója. A kutatók szerint nem egyértelmű, hogy milyen testi jelzések vonzanak bennünket a tőlünk genetikailag különböző partnerhez, de vélhetően a test illatanyagai vagy éppen az arc szerkezete játszhat szerepet. Ezek még csak találgatások az ember esetében.
Állatkísérletekben azonban már igazolták, hogy a fő szövetazonosító, azaz hisztokompatibilitási komplex (angol nevének rövidítése alapján MHC) különbözősége növeli az állatok "egymásra találását". A szöveti összeférhetőséget azonosító molekula fontos az egészséges utódok szempontjából. Bicalho hétfőn ismertette megállapításaikat az Európai Humángenetikai Társaság (ESHG) Bécsben megrendezett konferenciáján. A vizsgálatban 90 házaspár genetikai adatait vetették össze 152, véletlenszerűen kiválasztott férfi és nő adataival. A valódi párok fő szövetazonosítójában jellemzően nagyobb különbözőségeket fedeztek fel.
Az eltérő szöveti összeférhetőségű szülők utódai nagyobb eséllyel kerülik el a fertőzéseket, mert immunrendszerük működését szabályozó génjeik változatosabbak. A párválasztásban az egészséges utód nemzésére alkalmas partner iránti vonzalom öntudatlanul jelenik meg - mondta Bicalho.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06